|
Március 13. Sebastien, szívből gratulálunk az ötödik mexikói győzelmedhez. Először ünnepelhettél itt a dobogó legfelső fokán a Citroen színeiben. Milyen kihívások leküzdését eredményezte ez az első hely? Ogier: "Nagyon nagy kihívást jelentő hétvége volt, és biztosan mondom, hogy nem tartozik a legkönnyebb győzelemim közé a mostani, nekünk sem volt könnyű. Ez most a világbajnokság trendjévé válik, úgy tűnik. Soha sincsenek könnyű körülmények, sőt, egyre nehezebb helyzetekkel találjuk magunkat szemben az elmúlt évekhez képest. Most is sok versenyző került bajba és sokaknak el kellett idő előtt búcsúzni. Számunkra sem volt egyszerű a hétvége, nekünk is voltak problémáink: volt két defektünk, és egy technikai gond is közbeszólt. Nem volt könnyű dolgunk, de megvan a 30 pont, és az ötödik mexikói győzelem!" Milyen problémátok volt? Ennél több pontot nem is gyűjthettetek volna a hétvégén – a győzelemért járó 25 pont mellé megszereztétek a Powerstage 5 pontját is, így mindösszesen 4 ponttal álltok az összetettben Ott Tanak mögött. Svédország után ez megkönnyebbülés? Ogier: "Azért mindig van egy kis kockázat. Valójában nem engedheti meg magának az ember, hogy kockázatot vállaljon, főleg, ha a dobogó tetején tartózkodik, de úgy éreztem, hogy jó az autó és van bennünk potenciál, és az első háromba beférhetünk a Powerstage-n. A legjobb idő így csak a hab volt a tortán! Jó alkalom volt ez arra, hogy a svédországi kudarcot picit kompenzáljuk. Nem mondanám azért azt, hogy megkönnyebbültem. A szezon elején tartunk még, és a hátralévő futamok sokkal nagyobb hangsúlyt kaphatnak, ha az élmezőnyben közel maradunk egymáshoz." Julien, Mexikó 2008-ban elindította a karrieredet a Junior WRC bajnoksággal, most pedig már ötödik abszolút győzelmedet ünnepelhetted. Úgy gondolod, egyik legsikeresebb eseményetek a mexikói futam? Julien Ingrassia (Sebastien Ogier navigátora): "2008 óta folyamatosan írjuk mexikói történelmünket. Nagyon jó kapcsolataink vannak a mexikóiakkal. Talán lassan már mexikói útlevet is kaphatunk :). Seb mindig jó volt az ilyen jellegű eseményeken - Mexikó mellett még Portugália rendelkezik hasonlóan jó technikás szakaszokkal. Megvan a tapasztalatunk és tudjuk, hogyan kell kezelni a durva, murvás körülményeket. Ha pénteken nincs jó eredményed, akkor szombaton nincs esélyed. Nagy köszönettel tartozunk a csapatnak, akik egy jó autót adtak nekünk a hétvégére.” Lara |
33 |