l1
l2


 

Kilenchónapos böjtöt törtne meg a Hyundai Korzikán

Március 23.
Kiéhezve a győzelemre, három autóval támadja a világbajnokság első teljes egészében aszfaltos eseményét a Hyundai Motorsport. A korzikai rajtnál Thierry Neuville, Dani Sordo és Sebastien Loeb húzhatja magára a csapat egyenruháját március utolsó hétvégéjén.

A sorozat negyedik fordulójának keretében aszfaltra vált a Rally Világbajnokság mezőnye, Tour de Corse feszes és kanyargós útjain az idén először mérkőznek meg a párosok szilárd burkolaton. A festői Korzika szigetén a rali már-már ikonikus jelzővel illethető, hiszen a világbajnokság résztvevői a szezon legtechnikásabb, legigényesebb, szűk és kanyargós szakaszain küzdhetnek meg egymással a bajnoki pontokért. Nem véletlen, hogy a futam a tízezer kanyar versenyeként van számon tartva.

A Hyundai Motorsport erős csapattal érkezik a francia szigetre, azzal a nem titkolt céllal, hogy visszaszerezze a gyártók bajnokságában az első helyet, miután Mexikóban nem sikerült megvalósítani a terveket. Az erős kifejezést nem légből kapott jelző – hiszen mindhárom páros aratott már győzelmet Korzikán, összességében hétszer. A belga Thierry Neuville és Nicolas Gilsoul 2017-ben a Hyundai Motorsport színeiben állt fel a dobogó legfelső fokára, ám előtte 2011-ben az Intercontinental Rally Challenge (IRC) elsőségét is bezsebelték. Dani Sordo még 2012-ben ért el sikereket a szigeten szintén az IRC sorozatában. Sebastien Loeb javában viszi a prímet – a francia világbajnok 2005 és 2008 között iskolázta le a versenytársakat.

Az szervezők idén is igyekeztek megújítani a rendezvényt, ami úgy tűnik sikerült - a az idei versenykiírás 80 százalékban megújul tavalyhoz képest. Természetesen nemcsak az előző évek tapasztalataiban bíznak a srácok - mindhárom duó tesztelte a Hyundai i20 Coupe WRC-t aszfalton az eseményre való sikeres felkészülés reményében.

Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "Korzika esetében józan és pozitív gondolkodásmódnál maradunk. Belátjuk, hogy a szezon kezdete nem hozta azokat az eredményeket, amiket elterveztünk, de vannak pozitív dolgok, amelyek optimizmusra adnak okot. A Hyundai i20 Coupe WRC most már készen áll az egészen más kihívást jelentő korzikai gyorsasági szakaszokra. Az jó aszfaltteljesítmény olyan terület volt a csapat életében, melyre komolyan összpontosítottunk a tavalyi szezon folyamán, illetve az elmúlt hónapok során is folyamatosan javultak az itt mutatott eredményeink. Mondhatni három szakembert állítunk rajthoz, és reméljük, hogy március utolsó hétvégéjén sikeres küzdelem szemtanúi lehetünk."

Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (#11 Hyundai i20 Coupe WRC)

  • A mexikói negyedik helyezés az összetett harmadik helyére sodorta a belga versenyzőt
  • Kétszer aratott győzelmet Korzikán, beleértve a 2017-es elsőséget is a Hyundai színeiben

Neuville: "Korzika nagyon szép verseny és kellemes emlékeket őrzök a korábbi évekről. Kétszer a leggyorsabb tudtam lenni - egyszer az IRC mezőnyben, másodszorra pedig már a nagyok között bizonyítottam két éve. Ez egy komoly kihívást jelentő esemény, számtalan kanyarral – egy olyan futam, amit évről-évre egyre jobban élvezek. A pályabejárás nagyon hosszú időt igényel, de ha itt jól teljesítesz, akkor könnyen elkaphatod a szakaszok ritmusait, és megalapozhatsz jó eredményt. A szezon első eseménye full aszfalt ralija, és a mexikói hétvégét követően remélem, hogy javíthatjuk pozíciónkat az összetettben.”

Dani Sordo/Carlos Del Barrio (#6 Hyundai i20 Coupe WRC)

  • A mexikói kiesés ellenére egy erős nyitónapot mutatott fel a spanyol duó
  • Sordo 2012-ben nyerni tudott Korzikán, míg 2017-ben a dobogó harmadik fokát csípte el

Sordo: "A szezon első aszfalt futama a Korzika Rally, ahol igazán versenyképesnek érzem magam. A szakaszok igazán szépek, mint ha képeslapot nézegetnénk, de mindezek mellett hihetetlenül igényesek is. A hosszú szakaszok és kanyarok eléggé megnehezítik a gumiabroncs kiválasztását és kezelését. A gyorsok nagy megterhelést jelentenek az autóknak és a versenyzőknek is, a szoros, szűk kanyarok maximális figyelmet és koncentrációt igényelnek. Carlos 2012-ben ott volt mellettem, amikor az IRC-ben győzelmet arattunk, ám számomra külön élmény volt még a két éve megszerzett harmadik pozíció is a Hyundai színeiben. Remélem, hogy a múltbéli sikereink és tapasztalataink, és az i20 Coupe WRC teljesítménye segíthet nekünk egy jó eredmény elérésében."

Sebastien Loeb/Daniel Elena (#19 Hyundai i20 Coupe WRC)

  • A francia páros négyszeres korzikai győztesként tér vissza a Hyundai egyenruhájában a szigetre
  • Idén harmadik alkalommal állnak rajthoz

Loeb: "Korzika egy gyönyörű esemény, lenyűgöző környezeti adottságokkal a tenger ölelésében. Szebb helyet el sem lehet képzelni a versenyzéshez, nekem pedig különösen kedves lesz, hogy a francia bajnokság mezőnye is ellátogat a szigetre. Rendkívül technikás verseny, sok különböző típusú út van a menetrendben – néhol picit dobálós, néhol pedig szokatlanul gyors részekkel. Valójában minden évben gyorsabbnak tűnik. A szakaszok trükkösek, ám ha elkapjuk a ritmust, akkor jó idővel teljesíthetjük az adott részt. Fontos tényező itt még az időjárás - az eső nehezítheti a körülményeket, de élveztük eddig is minden percét, és ez szerintem most sem lesz másképpen."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33