|
Március 27. Rekordszámú nevezéssel rukkoltak elő a szervezők a március 29-én kezdődő egri futamra – az országos rali bajnokság szezonnyitójára nem kevesebb, mint százhatvankilenc páros jelezte rajthoz állási szándékát. A Rallye 1 mezőnyében nyolcvankilencen, a másodosztályban hatvanhatan, a historic-os közül pedig tizennégyen szeretnék teljesíteni a március utolsó hétvégéjére kiírt versenytávot. A nagyok között igen parázs küzdelmek ígérkeznek, hiszen tizenkilencen rajtolnak majd el R5-ös versenyautóval. Ford Fiestával folytatja menetelését a bajnoki címvédő, Hadik András, akinek jobbján korábbi társa, Kertész Krisztián foglal újból helyet. A kék ovállal érkezik Turán Frigyes, a szlovákoktól Vlastimil Majercak, Bodolai László, Kovács Antal, ifj. Kiss László és Lencse Zoltán. A Ford nagy vetélytársa, a Skoda Fabia is szép számban lesz jelen a mátrai hegyi utakon. Új csapattal, újult erővel és friss gondolatokkal érkezik Vincze Ferenc, aki számára Bacigál Igor diktálja majd a kanyarokat. A cseh márkát fogja még képviselni Igor Drotár, Balogh János, Botka Dávid, ifj. Érdi Tibor, Német László, Trencsényi József, Osváth Péter és Ollé Sándor. A két domináns márka mellett természetesen akadnak még gyöngyszemek az R5-ösök között - Velenczei Ádám egy teljes egészében megújult háttérrel és navigátorral vág neki a 2019-es szezonnak egy Citroen C3 R5-össel, míg Lovász Pál és Marozsi Zsolt egy-egy i20-as Hyundai-t fog terelgetni Eger környékén. Számos neves és egyben tehetséges páros lelhető fel az egri résztvevők között minden egyes kategóriában, ám beszéljenek inkább a nevezési listák az ígéretes küzdelmekről, nem utolsó sorban pedig kíváncsian várjuk a hétvégi parázs versenykilométereket, ahol hivatalos keretek között is kezdetét veheti az országos bajnokság 2019-es szezonja. 2019. Credobus Eger Rallye nevezési listák Lara |
33 |