|
Március 29. "Azt gondolom, hogy a csomagunk jó" - indította el a beszélgetést Lovász Pál, majd hozzátette: "Van egy nagyon összeszokott, motivált csapatunk mely kiválóan felkészített versenyautókat biztosít a versenyzőinknek. Tesztekkel készültünk a szezonnyitóra, van két fiatal versenyzőpárosunk, Bacsáék és Riskóék. Számukra a szezonnyitó előtt lehetőséget biztosítottunk, hogy verseny körülmények között meg tudjanak ismerkedni az egri futam előtt a versenygépeikkel. Ezeken az eseményeken mindenkinek sikerült megtalálni a számára megfelelő beállításokat és rátalálnia a verseny tempóra." Az ORB top kategóriájában a harmadik szezonját kezdi meg a Hyundai i20 R5-tel a Lovász Pál, Kürti Tamás egység. "Úgy érzem, hogy jól beállítottuk a mérnökkel az i20-ast az egri pályákra. Azt kell, mondjam, hogy jól mozog - kiválóan fékezhető a gép, talán ilyen jó még sosem volt. Az biztos, hogy jóval előrébb vagyunk, mint tavaly ilyenkor. Sok meglévő tapasztalatunk van ezzel a kocsival, így bizakodva várjuk a rajtot. Nagyon sok R5-ös autó van a mezőnyben, ami mindenképp egy nagyon jó versenyt ígér számunkra és a nézőknek is egyaránt" - foglalta össze gondolatait Pál a szezonnyitó előtt. LPWM Sport |
33 |