|
Március 28. A Toyota Gazoo Racing brit versenyzőjéről szólt csütörtökön délelőtt a Tour de Corse shakedownja – Kris Meeke az 5,39 kilométeres Sorbo Ocagnano részen autózott parádésat a Yaris WRC-vel. Mögötte másodikként a hazai rajongók támogatását élvező Sebastien Ogier érkezett, aki kilenc tizeddel maradt el versenytársa mögött. Meeke csapattársa, a jelenleg bajnokesélyes Ott Tanak a harmadik idővel hangolódott rá a világbajnokság negyedik futamára. Meeke számára a kezdőkilométerek picit csúszósak voltak, ám a harmadik körre már közel tökéletesre száradt az aszfalt, így a brit a legjobb formáját tudta hozni. "Sajnos a shakedown eredménye még nem jelent semmit. Voltam már első, ám a teljes versenynapok komolyan megváltoztatták a dolgokat." - tette hozzá Meeke. "Jól éreztem magam reggel az autóban, és remélem, hogy ezt a bizalmat meg tudom tartani a soron következő kilométerek alatt is. Az utolsó körre egy módosított beállítással érkeztünk, ami kifejezetten jól sikerült, ezt mutatja az időeredményünk is." A Hyundai Motorsport legjobbjának ezúttal Dani Sordo bizonyult, aki negyedik idővel gazdagodott az öt kilométeres bemelegítésen. Az M-Sport Ford részéről Elfyn Evans egy hatodik helyet foglalt be a Tour de Corse csütörtök délelőtti shakedownján. Ahogy azt a szabályok is tartják, a shakedown eredménye nem befolyásolja a rajtpozíciókat - az összetettbeli ponttábla szerint vágnak majd neki a srácok az aszfaltos szakaszoknak. A harmadik időt futó Ott Tanak kiváló helyzetben van, hiszen a pénteki versenynapon elsőként, még tiszta úton kezdheti meg a világbajnokság negyedik versenyét. "Korzika olyan körülményeket biztosít, ahol a legjobb elsőként versenyezni. Nagyon örülök, hogy ilyen szép környezetben ismét megküzdhetünk egymással a srácokkal a pontokért. Elég magabiztosak vagyunk az autóban, így reméljük, hogy jó eredményt tudunk elérni." - osztotta meg gondolatait Tanak a shakedown utáni sajtótájékoztatón. A 2019-es Tour de Corse shakedown végeredménye: Lara |
33 |