l1
l2


 

Neuville: "Nem számítottam a győzelemre!"

Április 1.
Két év után ismét Thierry Neuville győzelmével zárult a Korzika Rali - amellyel kilenchónapos nyeretlenségi sorozat végére tett pontot a belga versenyző, pedig erre most nem is számított.

Thierry, a korzikai győzelemmel pályafutásod tizedik világbajnoki győzelmét ünnepelhetted meg. Küzdelmes hétvége volt, ami már szinte hihetetlen izgalmakat eredményezett. Hogyan érzed magad?

Neuville: "Nagyon jól, köszönöm szépen. Ez egy nehéz hétvége volt, sok fordulattal és számunkra nagyon szép befejezéssel. Az első naptól folyamatosan gyorsultunk, majd jött pár gyengébb kilométer. Általánosságban elmondható, hogy az érzés elég jó volt, különösen a szombati szakaszokon. Elfyn nagyon komoly tempót diktál, és úgy gondolom, ő érdemelte volna meg a futamgyőzelmet. De a raliban tudjuk jól, hogy az igazi eredmény az, amit a célban elérsz. Ez egy ilyen játék."

Pénteken mintha egy kicsit frusztrált lettél volna!?

Neuville: "Nem is igazán frusztrált, inkább csak nem éreztem magam jól az autóban. Az idők azonban viszonylag jók voltak, és tudtam, hogy megvan a lehetőségünk. Ezért voltam kicsit csalódott pénteken. De visszajött a bizalmam, és szombaton már keményebben tudtam nyomni."

Hihetetlen teljesítményt mutattál fel a szombati hosszú szakaszon. Kicsit mesélsz erről?

Neuville: "Egyszerűen elképesztő volt, én is azt mondom. Jó volt a szakasz és az itiner sem sikerülhetett volna jobban. Nicolas nagyszerű munkát végzett ezen a hétvégén, és pontosan ez volt az, mely megadta nekem a szükséges bizalmat a versenyzéshez. Jól éreztem magam, de bevallom őszintén, nem számítottam győzelemre."

Úgy tűnik, egy újabb izgalmas évben vagyunk. Mit gondolsz?

Neuville: "Tényleg sok mozgolódás fog történni a világbajnokság összetettbeli tábláján e futam után. Borzasztó izgalmas, hiszen két ponttal vezetek Sebastien előtt, és Ott is csak öttel van mögöttem elmaradva a harmadik helye. Nehéz lesz ezt tartani, hiszen Argentínában az első rajtpozíció nagyon nem előnyös nekünk. Talán esni fog az eső, és akkor jobb esélyeink lehetnek."

Nicolas, Korzika őrült mennyiségű munkát követel meg a navigátoroktól!

Nicolas Gilsoul (Thierry Neuville navigátora): "Biztosan mondhatom én is, hogy az egyik legnehezebb futam navigátorként. Küzdöttem rendesen, volt, hogy tényleg furcsa dolgokat mondtam vissza Thierry-nek. Például egy ponton azt mondtam, hogy jobbra fordulunk, míg persze mindketten tudtuk, hogy egyébként balra kell menni."

Milyen volt a hangulatod az első vasárnapi szakasz után?

Gilsoul: "Elfyn egyszerűen lenyűgöző volt! Tényleg minden tiszteletet megérdemel! A reggeli hűvösebb körülmény nekünk annyira nem jött be, ahogy azonban melegedett az idő egyre jobbak tudtunk lenni."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33