|
Május 9. A magyar országos bajnokság második futamán, a Miskolc Rallye-n nem a tervek szerint alakultak a Hadik Rallye Team kilométerei, így a csapat a kudarcokat azonnal feldolgozva gondolt egy nagyot, és útnak indult Horvátország felé egy nemzetközi futam teljesítése céljából. A helyszín nem feltétlen volt ismeretlen Hadik András számára – a miskolci versenyző az elmúlt években gyakran tett látogatást szomszédainknál, ahonnan egészen szép eredményekkel tért haza. Példának okáért, legutoljára a 19. Rally Porec hozott emlékezetes pillanatokat tavaly szeptember végén, mely hétvégén a Ford Fiesta R5-öst határozottan hajszolta győzelembe a Hadik – Kertész kettős. Így a múltbéli sikerek, és az elmúlt egy hónapban történt magyar kudarcok elfeledése és részben jóvátétele érdekében álltak oda a rajtvonalhoz. A 28. Rally Opatija aszfaltos küzdelmeit két napra osztották el a rendezők, ahol a résztvevők egyaránt kaptak meleget és hideget az időjárástól. A horvát bemelegítés szombaton délelőtt egy shakedown keretében vette kezdetét, mely szakaszról egy igazán példamutató autózással Hadik András a legjobb idővel gurult le. Ezt követően pár óra szusszanásra még futotta, azonban este hét óra magasságában meg is kezdődhetett az igazi küzdelem a gyorsasági szakaszokon. A hétvége első napján két rész került teljesítésre, melyek után Hadik az élről várhatta a kilenc szakaszt magába foglaló vasárnapot. A teljes versenynap reggelén egy kisebb fejtörés következett, hiszen az első körben, három szakasz teljesítése alatt szakadó esővel találták szembe magukat Hadikék. Az időjárási körülmények közel sem voltak ismeretlenek, hiszen pár nappal korábban Miskolcon is vizes útviszonyok uralkodtak. Az esős kilométereket határozottan uralta a Hadik Rallye Team párosa, és a szervizparkba érve ismét újabb sikeres terveket állítottak össze a második körre, melyre már egy fokkal jobb idő alakult ki. A kihívást elfogadták, melynek bizonyítékaként folyamatosan sikerült az élmezőnyben mozgolódniuk mindazok ellenére, hogy egy defekt is közbeszólt a második kör első szakaszán. Az összetettbeli második hely végig garantált volt a Ford Fiesta R5-ös számára, és ennek fényében, a határon autózást elkerülve diktálta magabiztosan a tempót a Hadik – Kertész kettős. Az utolsó három gyorsasági még azért egy kis izgalmat hozott – újból közbeszólt az eső, és mindazok ellenére, hogy a gumiválasztás nem ennek megfelelően történt meg az utolsó szervizben, a magyar bajnoki címvédő kitartóan és magabiztosan vezette célba és egyben a dobogó középső fokára az autót a 28. Rally Opatija keretében, mely a horvát bajnoki futam mellett a CEZ (Közép-Európai Zóna Bajnokság) értékelésébe is beleszámított. Hadik András: "Mindenképpen szerettem volna a magyar futamokon kívül máshol is rajthoz állni, ugyanis az egri és miskolci nehézségek miatt sajnos viszonylag kevés versenykilométert tudtunk csak megtenni az idei szezonban. A miskolci futam előtt egyébként már szemeztünk a Rally Opatija-val, a kiesést követően azonban biztosra eldőlt, hogy utazunk Horvátországba. A verseny hozta a jellegzetes horvát körülményeket - fehér aszfaltos szakaszokon mérhettük össze erőnket nemzetközi társainkkal. Az időjárás nem feltétlen volt kedvező, de ez a rali része, és a nehézségek ellenére is meg kell próbálni minél jobban helyt állni. A szombati két szakasz után vezettük az összetettet, azonban nagy kockázatot semmiképpen nem szerettem volna vállalni - elsődleges célunk az volt, hogy végre jól érezzük magunkat és egy biztos célbaérkezéssel térjünk haza. A tervek ezúttal sikeresen megvalósultak - a futam második helyéért járó díját vehettük át legnagyobb örömünkre, mely eredmény úgy érzem, végre visszazökkentett a helyes kerékvágásba. Bízom benne, hogy kijöttünk a gödörből, és legközelebb már magyar földön is meg tudjuk mutatni versenyképességünket." A Hadik Rallye Team partnerei: Kazy-Ker, Hídépítő Zrt., Zomko Kft., MUT-hungária Kft., M-Start-Sped Kft., KLA trans, Diósgyőri Fogaskerék Gyártó Kft., Saubermacher-Magyarország Kft., Karlwood Kft., Miga-Metall Kft., Micromax Kft., Triut Kft., Festék 96 Kft., Frekvencia Bt., Kutiker Produkt Kft., Euro Profil Kft., Gőz 2 Kft., Heldig Tax Kft., Frekvencia 2000 Kft., Szerviz-Sped Kft., Innova Service Kft., Ferrion Kft., Euro Cargo Express Kft., Ko-va Kft., K-kontúr Kft., Zso-sze Kft., Sándor Attiláné e.v., Qualitool Kft., Xerotrans Kft., Komáromi Trans Kft., Kalmár Plusz Kft., Körös Print-Pack Kft. Lara |
33 |