l1
l2


 

Három magyar páros a lett EB futamon

Május 18.
Negyvenöt párossal rajtolhat el az Európa Bajnokság immáron harmadik állomása – Lettországban május utolsó hétvégéjén feszülnek egymásnak a résztvevők, ahol három magyar párosnak is szoríthatunk.

Összességében ötvenkét páros jelezte rajthoz állási szándékát a Rally Liepaja május végi eseményére – a futam az Európa Bajnokság harmadik állomását is jelenti, és konkrétan az EB mezőnyét negyvenöt duó teszi ki. Lettország nagysebességű terepén az ERC Juniorok száma rekordokat döntöget, hiszen nem kevesebb, mint huszonhárom versenyző küzdhet meg e kategória értékes bajnoki pontjaiért.

Elsőként rajtolhat el az a Lukasz Habaj, aki Skoda Fabia R5-ösével nyolc pontos előnnyel pályázik a bajnoki címre egy sikeres portugál és egy eredményes spanyol versenyt követően. A lengyel csapattársa ezúttal nem más lesz, mint az az Oliver Solberg, aki egy Volkswagen Polo GTI R5-össel hívhatja fel magára a figyelmet a sorozatban. Solberg-en kívül egyébként még két versenyző fogja gyűjteni a kilométereket a németek márkájával – Herczig Norbert továbbra is a MOL Racing Team támogatásával mozgolódhat a mezőnyben, aki mellett Albert von Thurn und Taxis száguldozhat Lettországban egy Poloval.
Természetesen nem fogja kihagyni a lett lehetőséget az a Chris Ingram sem, aki az ERC1 Junior kategória éléről várhatja a sorozat harmadik futamát. Érkezik továbbá az az Alexej Lukjanuk is a Citroen C3 R5-össel, aki bajnoki címvédőként végre szeretne már egy eredményes versenyhétvégét összehozni. Az orosz statisztikája eddig nem éppen leányálom – összetettben csupán a tizedik helyen szerénykedik tizennégy bajnoki ponttal.

Herczig Norbert mellett még két párosnak szoríthatunk a gyorsasági szakaszokon május 24-26. között – ifjabb Érdi Tiborék a Skoda Fabia R5-öst, míg Klausz Kristóf és Farnadi Ágnes a kis Peugeot 208 R2-est viszi táncba.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33