|
Május 20. Belga Rally Bajnokság Szinte a rajt pillanatától kezdve a dolgok jobban nem is alakulhattak volna Kris Princen és Bram Eelbode számára: a vegyes, aszfalt-murvás futam első hat szakaszát a Polo GTI R5-ös a legjobb időkkel zárta, szert téve egy kényelmes vezetésre Cedric Chérain és Xavier Portier előtt, akik szintén a németek modelljével álltak oda a Sezoensrally rajtvonalához. A verseny alatt ők később defektet kaptak, ami picit visszahúzta őket az összetettben, és végül az ötödik helyen érkeztek a célba. Végül a futamra kiírt tizenöt szakaszból nyolcon bizonyított legjobbként Princen, összességében pedig egy 12,2 másodperces előnnyel foglalta be a dobogó legfelső fokát Vincent Verschueren és Gert Broekaert Skoda Fabia R5-öse előtt. "A pálya nagyon trükkös volt, és az aszfalt a fák alatt nedves volt." - mondta Princen. „A puha slick gumikkal való versenyzés jó döntés volt, az autó jól érezte magát az utakon. A szezon harmadik győzelme azt jelenti, hogy megerősítettük vezető pozíciónkat az összetettbeli tábla élén, és reméljük, hogy tovább gyarapíthatjuk pontjainkat a következő fordulóban Ypres-ben." A belga bajnokságban kilenc állomásból immáron ötöt letudtak a résztvevők, melynek hatodik futamaként 2019. június 28-29. között az Ypres Rally következik. Francia Rally Bajnokság Lara |
33 |