|
Május 23. A rally teljes távja 240 km, a 12 gyorsasági szakasz pedig 104 km-es távot tesz ki. Az LPWMSport csapata ifj. Kanyik Antiék távolmaradásával a Hyundai i20-as versenyautóját küldi csatába Lovász Pálékkal a fedélzeten. "Tegnap közvetlen az indulás előtt teszteltünk. Körülbelül harminc kilométert tudtunk menni a versenyautóval, változó időjárási körülmények között. Itt úgy érzem, hogy jól be tudtuk állítani az i20-ast. Változtattunk több dolgot az autón ezeket ki is tudtuk próbálni" - kezdte a beszélgetést a Hyundai pilótája. Pálék a teszten a versenyautó egyensúlyát, fékezhetőségét állították be esős körülményekre hangolva. A teszt végén azonnal útnak indultak Tamással Szlovéniába. "Ez lesz az első alkalom, hogy rajthoz állunk ezen a futamon. Éjjel érkeztünk meg a városba, egy pár órát tudtunk pihenni. Ma reggel vettük fel az itinert most a pályabejárás felénél tartunk. Az már látszódik, hogy ez is, mint minden Mitropa Kupa futam komoly kihívást jelent. A pályák ritmusosak, de nehezek is egyben. Rengeteg a kanyar komolyak a szintkülönbségek. Érdekesség, hogy egy adott gyorsasági szakaszon belül több fajta aszfalt van, ezek általában fehér csúszós aszfaltok, nem a legjobb tapadással. Több a kihordásos murvás rész, ez egy gyorsaságin többször váltakozva. Ezek miatt ritmust és stílust is kell váltani szakaszon belül. Elsősorban megpróbálunk a Mitropa Kupára koncentrálni, de természetesen azért szeretnék az abszolútban is elől végezni" -” – zárta a beszélgetést Lovász Pál. LPWM Sport |
33 |