l1
l2


 

Itt a mezőny a Székesfehérvár Rallyra

Május 31.
Több mint hetven páros küzdhet meg egymással az ORB és ORC mezőnyében a hazai bajnokság soron következő székesfehérvári megmérettetésén. Június második hétvégéjén a nagyok mellett a másodosztály szereplői is rajthoz állnak, a Rallye2-ben közel hatvanan jelentkeztek a pontgyűjtésre.

Június 8-9. között az Országos Rali Bajnokság harmadik állomására kerül sor, melynek helyszínéül az idei szezonban Székesfehérvár szolgál, miután a szombathelyi megmérettetést a szervezők törölték a 2019-es menetrendből. Az évad első két futama aszfaltos körülmények között zajlott le, és az Iseum kimaradásával ugyanazon talajtípuson folytatódhatnak a pontokért való küzdelmek. Több szempontból is izgalmasnak ígérkezik az esemény, hiszen az erős, R5-ös autók biztosította élmezőnybeli harcok mellett nemcsak a szakaszok nyújtotta kanyarok okozhatnak meglepetéseket, hanem az elmúlt hetek szeszélyes időjárása is hozhat fordulatokat a versenybe.

A magyar tekintetben királykategóriának számító R5-ösök mezőnyében tizenhárom autó feszül egymásnak. Legnagyobb számban a Skoda Fabia fogja magát képviseltetni – a jelenleg bajnokesélyes Vincze Ferenc mellett a csehek márkájával szeretné bevenni a fehérvári pályákat Balogh János, Német László, Trencsényi József, Osváth Péter és Ollé Sándor.

Ford Fiestából négy R5-ös színesíti a fehérvári mezőnyt – közülük is bizakodva érkezik a rajtvonalhoz az a Hadik András, aki bajnoki címvédőként az első két futamon nem igazán tudta hozni a terveket, ám az utóbbi két külföldi sikeres szereplés megerősítette a miskolci versenyző önbizalmát, így mindenképpen reménykedve tekint a június második hétvégéjére betervezett eseményre. Hasonlóan kék ovállal érkezik az a Turán Frigyes, aki az összetettbeli ponttáblán tizenhét ponttal van elmaradva a második helyen a Korda Racing versenyzője, Vincze Ferenc mögött. Természetesen Bodolai László sem maradhat ki a sorból – a legutóbbi miskolci, nagy sebességű esést elszenvedő versenyző úgy érzi, készen áll a harcra, és mindent el fog követni annak érdekében, hogy bizonyíthassa versenyképességét. A negyedik Fiestát Lencse Zoltán hozza el nekünk.

Hyundai i20-asból kettő toporog majd a fehérvári rajtnál – Lovász Pál mellett Marozsi Zsolt és társa, Begala Tamás választotta az alzenaui fegyvert az aszfaltos kilométerek teljesítésére. A franciák piroskájának, a C3 R5-ösnek a potenciálját pedig Velenczei Ádám mutathatja meg.

A 2019-es Székesfehérvár Rallye ORB/ORC nevezési listája

A 2019-es Székesfehérvár Rallye Rallye 2 nevezési listája

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33