l1
l2


 

Szardínián szépítene a Hyundai

Június 10.
Három autóval támadja a világbajnokság nyolcadik eseményét is a Hyundai Motorsport - az alzenaui együttes kétszer már bizonyított a mediterrán térségben, a hétvégén pedig újabb sikerre törekszik Thierry Neuville, Dani Sordo vagy éppen Andreas Mikkelsen jóvoltából.

A Hyundai Motorsport reméli, hogy a hétvégén is dobogós élményekkel gazdagodhat, amikor is a rali világbajnokság idei szezonja a második félévét kezdi meg a Rally Italia Sardegnával június harmadik hétvégéjén. Folytatva az egymást követő kavicsos események sorozatát, Szardínia az elmúlt években egészen kedvező vadászterületnek bizonyult a Hyundai Motorsport számára. A csapat két győzelmet követelt az eseményen (2016-ban és 2018.ban), összeségében pedig öt dobogós eredményt ünnepelhetett meg a szigeten.

A csapat triumvirátusa határozottan készen áll a küzdelmekre - a Hyundai i20 Coupe WRC-k teljes mellszéllességgel várják a gyorsasági szakaszokat, ahol korábban Thierry Neuville és Nicolas Gilsoul már bizonyított, és a belga páros törekszik arra, hogy folytassa a közelmúltban mutatott eredményes szereplések sorát. Neuville egyébként a harmadik helyet foglalja el a versenyzők bajnokságában, a portugáliai második pozíciót követően, mindössze tíz ponttal elmaradva az elsőtől.

Andreas Mikkelsen és Anders Jaeger-Amland bizakodva térnek vissza a Hyundai Shell Mobis World Rally Team csapatába, hogy az áprilisban megszerzett argentin második pozíció fényében tovább gyarapítsák erős élmezőnybeli szereplésük számát. Dani Sordo és Carlos del Barrio a portugáliai frusztráció után remélik, hogy ezúttal problémamentesen és pontokat ünnepelve a célban tudják bizonyítani versenyképességüket a hétvégén.

Mindhárom párosnak természetesen lehetősége nyílt a Hyundai i20 Coupe WRC tesztelésére a Rally Italia Sardegna előtt, hiszen a Hyundai Motorsport egyértelműen arra törekszik, hogy előnyeit a gyártók bajnokságában kiterjessze a nyolcadik futam befejeztével. A tizenkilenc gyorsasági szakaszt magába foglaló Rally Italia Sardegna 310,52 kilométeres versenytávolságot ölel fel, amely nagyjából változatlan útvonalat jelent a tavalyi szezonhoz viszonyítva. Ez volt az az esemény, ahol szinte az utolsó métereken dőlt el a győztes kiléte - Neuville hét tizeddel fordította javára az időt, és ünnepelhette a dobogó legfelső fokán teljesítményét.

Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "A szezon második felébe lépünk be, tudva, hogy nem engedhetünk meg magunknak egy Portugáliához hasonló hétvégét. Ugyan elcsíptük a második helyet, de sokkal nagyobb sikerre is szert tehettünk volna. Szardínián lehetőségünk lesz, hogy megmutassuk, képesek vagyunk több autóval is az élmezőnyben szerepelni. Az útviszonyok és a hőmérséklet tekintetében egy újabb kihívást jelentő eseményen fogunk részt venni, de biztos vagyok benne, hogy párosaink a vitathatatlan tehetségüket a lehető legjobb eredmény érdekében meg fogják csillogtatni."

Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (#11 Hyundai i20 Coupe WRC)

  • A belga páros kétszeres szardíniai győztes (2016 és 2018)
  • Jelenleg a versenyzők bajnokságában a harmadik helyet foglalja el Neuville

Neuville: "Szardínia az egyik kedvenc eseményem. Tökéletesen illeszkedik a vezetési stílusomhoz és az itinerkészítés is egészen jól megy itt nekünk. Nicolas és én mindig jól éreztük magunkat, és sok kedves emléket éltünk át a múltban a szigeten. Remélem, hogy az idei eseményen ez tovább gyarapítható részünkről. A bajnokság egyre szorosabb, így egy újabb nagy csata vár ránk remélhetőleg. Nagyon tetszenek a pályák, szép tájakon kanyarognak az utak, izgalmas és egyben technikás részekkel – pontosan ez az, amit eddig mindig élveztünk!"

Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger-Amland (#89 Hyundai i20 Coupe WRC)

  • A norvég duó nem titkolt célja egy dobogós eredmény lenne
  • Idén utoljára áprilisban, Argentínában ünnepeltek a legjobb háromban

Mikkelsen: "Örülök, hogy visszaülök a Hyundai i20 Coupe WRC volánja mögé, miután Thierry erős portugál eredményt ünnepelhetett meg. Szardínia egy trükkös futam, nagyon technikai jellegű, keskeny utakkal, amelyek pontos jegyzetet és vezetési stílust igényel. Fontos, hogy az eseményre kiszámítható autónk legyen, amely bizalmat ad nekünk. Gyakran sziklásak a kanyarok, és a második körben különösen kell figyelni a defektveszélyes helyekre. A pénteki kiindulási pozíció szintén kulcsfontosságú tényező lehet. Kemény, de élvezetes rali vár ránk."

Dani Sordo/Carlos del Barrio (#6 Hyundai i20 Coupe WRC)

  • Portugáliában egy erős szereplés után technikai gondok hátráltatták a spanyol kettőst
  • Idén végre szeretné megünnepelni a duó az első dobogóját

Sordo: "Tudjuk, hogy Portugáliában hiányzott egy versenyképes eredmény részünkről, de összedugtuk a fejünket, átbeszéltük a fontosabb pontokat, és most összpontosítunk Szardíniára, ahol célunk egy gondtalan, megbízható hétvége lesz. A terv megvalósítása tudjuk, nem lesz egyszerű feladat. Az utak keskenyek, a szélén megbújó kövek okozhatnak fejfájást, ha nem fordítunk rá kellő figyelmet. Kulcsfontosságú lesz a hétvégén a gumiválasztás, így megpróbálunk egy jó stratégiát kialakítani."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33