|
Június 13. Izgalmakkal tűzdelve kezdődhettek meg a világbajnokság immáron nyolcadik állomásának kezdő kilométerei. Csütörtökön délelőtt Olmedo közel négy kilométeres szakasza adta meg a lehetőséget arra, hogy az idei szardíniai körülményekről képet kapjanak első ízben a versenyzőpárosok. Az időjárás az előrejelzéseket igazolva száraz, poros atmoszférát eredményezett, mely láthatóan megnehezítette az első autók száguldozását a felhordások, kődarabok miatt. Az első kör hozott ám érdekességeket minden tekintetben – Sebastien Ogier nyitásként a Citroen C3 WRC hátuljával azonnal megérintett egy kaput, majd a sérülés következtében már csak csordogálhatott a szakaszon. A célt elhagyva azonnal neki is látott társával, Julien Ingrassia-val a hátsó felfüggesztés helyrepofozásához. A francia páros azonban nem rendelkezett a szükséges alkatrészekkel a C3-ban, így a csapat megkapta a jóváhagyást, hogy szerelőket küldhessen a szakasz végére, gyors javítás végzése érdekében. "Tudtuk, hogy a kapu egy nagyon trükkös kanyarban van." - mondta Ogier wrc.com-nak. - Nagyon keskeny volt, és nyilvánvalóan nem volt elég széles ahhoz, hogy keresztben menjünk át az autóval. Azt hittem, nagyon lassan fordulok, de mégsem voltam annyira lassú ezek szerint, minimális tapadás volt még ekkor az úton. Az autó hátsó bal oldalával találtam el a kaput." Hasonlóan érintőre vette a kanyart többek között Thierry Neuville is, ám az autónak nem esett bántódása, így teljes mértékben koncentrálhatott a következő kör felkészülésére a Hyundai belga bajnokesélyese. Ogier a hibából tanulva felszívta magát, és a második körben be is állította a győztes időeredményt, melynek nyomában Ott Tanak érkezett, aki kilenc tizeddel maradt el a második helyen. A harmadik idő Neuville számára jutott ki, aki nyolc tizeddel maradt el a Toyota észt versenyzőjétől. A belga a harmadik körben nyújtott teljesítményének köszönhetően kerülhetett be a legjobb három közé. A negyedik pozíció az új navigátorral rajthoz álló Teemu Suninen-é lett, aki valójában osztozkodik a dobogóközeli helyezésen – bár a shakedown esetében ennek nincs nagyobb jelentősége. A finn versenyzővel azonos időt autózott még Kris Meeke és Andreas Mikkelsen is. A 2019 RALLY ITALIA SARDEGNA SHAKEDOWN VÉGEREDMÉNYE: " Lara |
33 |