|
Június 19. Andreas, igazán sikeres napok állnak mögötted – elsődleges célod az volt, hogy Elfyn-t magad mögött tartsd az utolsó méterekig. A tervedet végig tudtad vezetni, eredményképpen pedig a dobogón ünnepelhetsz. Mikkelsen: "Nagyon jól érzem magam! A vasárnapot hét másodperces hátránnyal kezdtük meg Elfyn mögött, azonban a pályákat ismerve bizakodó voltam, és megpróbáltam végig nyomni, az eredmény pedig nem maradt el. Az első szakasz után egyébként azzal szembesültünk, hogy az a hét végül tizennégy másodperc, mert a többit jóváírták Elfyn-nek, ám még ez sem tántorított el a célomtól, csak picit megnehezítette a feladatot. Hirtelen eszembe jutott, hogy szinte lehetetlent gondolok ki, de nem adtuk fel, küzdöttünk, amennyire tudtunk. Őszintén szólva nagyon sok helyen éreztem, hogy már a határon autózom, de így utólag visszagondolva tényleg nem kellett túlaggódni a helyzetet, és ez kellett ehhez az eredményhez." Ha esetleg nem tudtad volna elkapni Evans-t, néhány okosság a csapat részéről közbeszólhatott volna Thierry támogatására vonatkozóan? Mikkelsen: "Igen, ez a két lehetőség volt, vagy elkapom, vagy valamit ki kell találni. Ha nem tudtam volna Elfyn nyomába érni, akkor természetesen segítettem volna Thierry malmára hajtani a vizet. A helyzet úgy hozta, hogy nem kellett nagyon taktikázni, ennek köszönhetően pedig jó érzésem volt, anélkül, hogy féltem volna, hogy túl sok kockázatot vállalnék fel. A hétvégén minden nagyon jól működött, nagyon szép szakaszokon versenyezhettünk. Nekem tetszett, igazán élvezetes volt." Kemény szezonban vagyunk benne, melyből két futamot kihagytál. Úgy érzed, hogy a hétvégén bemutatott teljesítményeddel bebizonyítottad, hogy tehetséges versenyző vagy, aki minden eseményen megérdemli a rajtszámot? Mikkelsen: Jó lenne ott lenni a rajtnál minden futamon - ez minden versenyző álma. De igen, a teljesítményünk hol fent, hol lent volt, és hiányzott az a pár kilométer, amit a kihagyott két esemény adott volna nekünk. Természetesen meg akarjuk próbálni, hogy következetesek legyünk, és tökéletes eredmények jöjjenek össze azokon a futamokon, ahol rajthoz állunk, és nagyon keményen dolgozunk, hogy ez megvalósuljon." Anders, a terv az volt, hogy elkapjátok Elfyn-t, aki először hét, majd hirtelen tizennégy másodpercre volt tőletek. A különbség nagyon soknak tűnt, ám mégis a legjobbat hoztátok ki a helyzetből. Milyen elkötelezettséggel járt ez a hétvége? Anders Jaeger-Amland (Andreas Mikkelsen navigátora): "Ahogy mondod, kicsit szíven ütött minket, hogy a különbség a duplájára nőtt. De úgy gondolom, helyes döntés volt, így abszolút elfogadtuk az elején a tényt. Ahogy Andreas mondta, nem adtuk fel, jó tempót diktáltunk, gyorsan versenyeztünk. Gondoltunk persze arra, hogy bármilyen hiba közbeszólhat vasárnap, de szerencsére minden a terv szerint alakult, és a dobogón ünnepelhettünk. Összességében az utolsó nap reggele nagyon keménynek tűnt, de jól éreztem magam." Lara |
33 |