l1
l2


 

Suninen: "A legjobb formámra fogok törekedni"

Június 19.
Új navigátorral és magabiztos autózással Teemu Suninen karrierjének második dobogós eredményét ünnepelhette meg az elmúlt hétvégén Szardínia szigetén. A finn versenyzőre különösen büszke az M-Sport Ford csapata, hiszen értékes konstruktőri pontokkal gazdagította a márkát a dobogó középső fokával.

Teemu, hatalmas gratuláció életed második dobogós helyezéséhez. Ezt úgy érted el, hogy a hétvégén erős tempóban és következetes teljesítménnyel teljesítetted a szakaszokat. A rajt pillanatában gondoltad volna, hogy itt ünnepelhetsz?

Suninen: "Őszinte leszek, nem gondoltam volna. A rali különösen nagy kihívást jelentett most a számomra, hiszen új navigátorral álltam rajthoz, akivel az első közös versenykilométerünket a shakedown jelentette. Nagyobb igénybevételre számítottam, de szerencsére a csapatmunka nagyon hamar kialakult közöttünk. Pénteken a legelső szakaszon a legjobb időt futottuk meg, így szerintem jobb kezdést nem is kívánhattunk volna.”

Tehát azonnal önbizalomnöveléssel indult a futam.

Suninen: "Ez alkalommal igen. A következő futamok másabb jellegűek lesznek, mely számunkra is újabb kihívásokat fognak jelenteni."

Vasárnap reggel mintha egy picit konzervatívabb kezdést mutattál volna fel. Bocsánatot is kértél a csapattól a tempó miatt ezt követően. Hogy dolgoztad fel az utolsó versenynapot?

Suninen: "Nagyon rosszul kezdődött számunkra a vasárnap, valahogy nem tudtam úgy kezelni az autót, ahogy szerettem volna. Nem volt jó lassan vezetni, megpróbáltam megtalálni a ritmust. Aztán a következő szakaszokban elkaptam a fonalat, elkezdtem feszegetni a határokat, majd az autót újból jó érzés volt vezetni."

A nyári szünet után az a finn rali következik, mely hazai esemény a számodra. Szardínián második voltál, így ennek fényében mi lehet a terv a következő futamra?

Suninen: "Egyértelműen a legjobb formámra fogok törekedni – Finnországban minden lehetséges. Korábban Seb és Ott is ebben a csapatban volt, tudtak bizonyítani, ezért úgy gondolom, ha minden összejön, akkor tudok harcolni a mezőny elején. Mindazok ellenére, hogy hazai pályáról beszélünk, komoly kihívást jelent számomra is ez az esemény. Ha minden a terv szerint fog alakulni, akkor lehet esélyem dobogóra, úgy érzem."

Jarmo, üdvözlünk újra a nagyok között. 2014-ben hagytad el a bajnokságot, mely szezon utolsó eseményén a dobogón ünnepelhettél Wales-ben. Ahogy visszatérsz, mondhatni ott folytatod, ahol abbahagytad. Hogy érezted magad a hétvégén?

Jarmo Lehtinen (Teemu Suninen navigátora): "Őszintén szólva nem volt időm elképzelni semmit sem. Minden olyan gyorsan történt. Kinyitottam a szemem, és hirtelen a Shakedown rajtvonalánál számoltam vissza. Nagyon jó együtt dolgozni egy olyan fickóval, aki tudja, mit csinál. Közben én is tudok koncentrálni a munkámra és a szakaszok között, egy kicsit elemezhetjük, mi történt."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33