l1
l2


 

Katsuta két VB futamon is megkapja a Yaris WRC-t

Június 28.
A Toyota Gazoo Racing felgyorsítja a csapat tehetséggondozó programját, ennek köszönhetően a csapat versenyzője, Takamoto Katusuta még idén két lehetőséget jut, hogy egy Yaris WRC-vel a legmagasabb szinten is megmérettesse magát.

Ahogy a 2019-es szezon félidejéhez érkezik, Takamoto Katsuta eddig hét fordulóban versenyzett az FIA Rali Világbajnokság WRC2 osztályában, melyeken egy győzelmet (Rally Chile) aratott. Mindezek mellett a japán fiú még két futamgyőzelmet szerzett a finn bajnokságban a Yaris WRC-vel és azóta is folyamatos javulást mutat teljesítményében.

Tekintettel Katsuta fejlődésére, a második félévben tervezett tevékenysége színesebb lesz a Toyota Gazoo Racing jóvoltából. A japán versenyző a nagyok között, azaz WRC-vel bizonyíthat két világbajnoki futamon – az első rajthoz állásra augusztusban Németországban kerül sor, majd októberben Spanyolországban is magára öltheti a Gazoo Racing egyenruháját. E két szerepléssel Takamoto Katsuta hivatalosan is hozzájárul a Toyota céljához, amely szerint egy japán WRC-s versenyző kinevelése a végső terv.

Tommi Makinen, Programfelügyelő: "Takamoto komoly lépéseket tett ebben az évben. WRC2 programjában nagyon jó előrehaladást mutatott vezetésében és következetességében. Az első próbálkozásait a finn bajnokságban a Yaris WRC-ben nagyon jól kezelte. Emiatt biztosak vagyunk abban, hogy készen áll a következő lépésre. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei évben már nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is bizonyíthat a WRC-vel, nem is egy, hanem két alkalommal. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a tervezett állomások rendkívül komoly kihívást jelentő események lesznek -  Takamoto nem rendelkezik tapasztalattal Németországban, és Spanyolország is páratlan élményeket nyújthat vegyes felületével. Tehát nem állítunk semmilyen célt az eredmények tekintetében: elsődleges cél az lesz, hogy folytathassa a tanulást és fejlessze vezetési stílusát."

Takamoto Katsuta: "Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott engem. Négy évvel ezelőtt váltottam ralira, és azóta keményen dolgozom, hogy a jövő világbajnoka lehessek. Sok jó pillanattal gazdagodtam, de akadnak azért kevésbé kedves emlékeim is. A körülöttem lévő emberek támogatásával nagy lépést tudok tenni ezzel a lehetőséggel. A tervem egyelőre még nem teljesült – arra a rajt pillanatában kerül majd sor. A finn bajnokság keretében értékes tapasztalatokat szereztem lépésről-lépésre a Yaris WRC-ben. Folyamatosan, mondhatni futamról futamra fejleszthetem magam, hogy a közeljövőben a legmagasabb kategóriában harcoljak. Még mindig rengeteg teendőm van, de bízom benne, hogy ez a két futam megmutatja majd potenciálomat. Mindenesetre előre is köszönöm a rengeteg támogatást."

Takamoto Katsuta tervezett menetrendje 2019-re:
2019.július 12-14. Rally Estonia Ford Fiesta R5
2019.augusztus 1-4.  Rally Finland Ford Fiesta R5
2019.augusztus 22-25. Rally Germany Toyota Yaris WRC
2019. október 3-6. Rally GB Ford Fiesta R5
2019.október 24-27. Rally Spain Toyota Yaris WRC

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33