l1
l2


 

Múlt a jelenben - Legendák újjászületése

Július 6.
Nem mindennapi meglepetésben volt része Kelecsényi Lászlónak. A rali fénykorában nemzetközi futamokon is szereplő miskolci versenyző születésnapjának apropójából július első hetében egy igazi Historic versenyautóról húzhatta le a leplet, mellyel hamarosan a hazai gyorsasági szakaszokon élheti át újra fiatalságát.


Még több kép

Régi ralis idők ismert szereplője került középpontba az elmúlt napokban egy születésnapi meglepetés jóvoltából Miskolcon. Kelecsényi László neve a mai generáció számára talán nem sokat mond, ám aki picit is benne érzi magát a rali vérkeringésében, annyit talán mondhat rá, hogy hallotta már ezt a nevet, a mögötte meghúzódó kemény munkát és eredményeket azonban már nem ismerheti.

Az idei esztendőben hetvenegyedik életévébe belépő matador az utóbbi években gyakran feltűnt hazánkban a gyorsasági szakaszok mentén, akit inkább csak azok a rajongók ismertek fel, akik testközelből átélték az 1970-es évek második felében, illetve az 1980-as évek első felében zajló ralis eseményeket. Természetesen akad pár megszállott fiatal, aki abszolút képben van az 1985-ös évig aktívan mozgolódó versenyző szerepléseivel.

Számukra egyértelműen nem kell bemutatni őt, ám főként a születésnapi meglepetés alkalmából érdemes kicsit elidőznünk az évtizedekkel ezelőtt nemzetközi szinten is elismert versenyző karrierjén. Az első nagy lépés 1977-re tehető, mely esztendőben a Magyarországon megrendezésre kerülő Taurus Rally-n Lovas János navigálásával, és egy Lada 1300-assal rajtolt el az akkor még Európa Bajnokság részeként megrendezésre került eseményen. A siker ugyan elmaradt, de minden tekintetben értékes tapasztalatokkal gazdagodtak.

Az ezt követő években, egészen 1983-ig magyar terepen bizonyította versenyképességét egy VAZ 21011 társaságában. Az egyik legemlékezetesebb pillanatot 1979-ben élte át, mely szezonban pontosan egy olyan paraméterekkel rendelkező Ladát sikerült közel totálkárosra törnie, amilyenről éppen az elmúlt napokban húzta le a leplet. Az aktív versenyzés az esést követően majdnem be is fejeződött, ám az akkori Egri Volán Szakosztály vezetője felkereste őt a rajthoz állás újbóli lehetőségével, mely újabb lendületet és motivációt adott a további értékes kilométerek megtételéhez.


Még több kép

Évtizedeket visszapörgetve az idő kerekén "Kele" még most is frissen emlékezik vissza azokra a futamokra, melyeken az autóban, a jobb egyben Deme Tibor után több alkalommal is Jablonkai Lajos diktálta a kanyarokat. Harminchat évvel ezelőtt több nemzetközi futamon is részt vett a miskolci versenyző, miután hivatalosan BBK, azaz Béke és Barátság Kupa válogatott lett, mely a szocialista országok kiválóságait gyűjtötte össze egy csokorba. Az utolsó pillanatokig titokban zajló projekt vezetője, Müller Roland pontosan ezeket a szerepléseket ragadta meg – egy olyan autót álmodott újra társaival, mellyel az 1980-as évek kilométereit teljesítette Kelecsényi, akihez egyébként rokoni szálak is fűzik. Keresztapjának hosszú és szorgos előkészületeket követően végül 2019. július 4-én a kora esti órákban ünnepi keretek között adhatta át a régi dizájnban tündöklő és teljes mértékben a jelenleg érvényben lévő FIA Historic szabályzatának megfelelő Lada 21011/2016-os versenyautót. A megvalósítás gyakorlati része hét hónapot vett igénybe, ám a minél alaposabb és igényesebb előkészületek miatt végül Roland két társával együtt úgy döntött, nem kapkodják el az egyébként hetvenedik születésnapra szánt meglepetést. "Jó munkához idő kell" - tartja a mondás, melyet megfogadva az átadás perceiben tényleg visszacsöppenhettünk a harminc, negyven évvel ezelőtti ralis életérzésbe. A projekt az elsődleges tervek alapján Kelecsényi László és Deme Tibor számára volt megálmodva, ám Tibor végül az egészségét szem előtt tartva nem vállalta a leendő, fizikailag is megterhelő versenykilométereket. A navigátori poszt így arra a Jablonkai Lajosra esett, aki szintén több alkalommal volt a segítségére a gyorsasági szakaszokon.


Még több kép

Az autó műszaki paraméterei igazán kecsegtetőek - a Gruppe 2-es szabályok alapján megálmodott Lada 21011/2016-os egy 1300-as Zsiguli rozsdamentes (!) karosszériájával lett felvértezve, melyben egy 1600-os Weber-es motor duruzsol. A négyfokozatú váltó mellé természetesen hátsókerék hajtás társul. Ez a modell lényegében nem jelent egyedi kivitelezést, hiszen 1976-ban, Svédországban homologizálták az oroszok az izgalmas paraméterekkel rendelkező versenygépet.

"Most már nem titok, az elsődleges tervünk az lett volna, hogy keresztapám hetvenedik születésnapjára készítjük el a versenyautót, melyet tavaly ünnepelhettünk meg. Az átépítés során beleütköztünk egy-két problémába, ami felett nem szerettünk volna szemet hunyni. Az FIA Historic szabályzatában leírtakat betartva készítettük el ezt a csodás és egyben nem mindennapi Zsigulit - a határidő kicsit eltolódott ugyan, de bízom benne, hogy annál jobb technikát adhatunk át, mellyel számos értékes kilométert gyűjthet be a páros a közeljövőben." - mondta Müller Roland, a projekt vezetője.

"Elmondhatatlanul boldog vagyok, tényleg nem találok szavakat erre a csodálatos meglepetésre!" - mondta könnyeivel küszködve Kelecsényi László. "Egészen ügyesen titkolta a család ezt a hatalmas ajándékot, nem győzöm megköszönni nekik, és mindazoknak, akik ellátogattak erre az átadásra. Évtizedek elteltek azóta, hogy kiléptem az aktív éveimből - pontosan emlékszem, hogy 1985 volt az az esztendő, amikor a feleségem végül döntés elé állított, vagy a versenyzés vagy a család. Természetesen ez utóbbi mellett döntöttem, ám a ralitól nem pártoltam el, két évig még tagja voltam a Rali Szakbizottságának, ezt követően azonban már csak a pálya szélére jártam és járok ki versenyeket nézni. Bevallom őszintén, az elmúlt napokban is gondolkodtam azon, hogy haladni kellene egy versenyautó építésével, ám most itt áll előttem egy teljes fényében pompázó csoda! Pár percre beleültem a Ladába, páratlan érzés volt ismét ilyen atmoszférában lenni, és ha minden igaz, a július 14-én megrendezésre kerülő Bózsva ralin ott leszek a résztvevők között! Köszönöm még egyszer mindenkinek ezt a feledhetetlen meglepetést!"

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33