|
Július 7. Kilenc gyorsasági szakasszal tudhatták le az Országos Bajnokság résztvevői a szezon negyedik megmérettetését. Az évad első három állomása – Eger, Miskolc és Székesfehérvár - aszfaltos kilométereket jelentett, és egészen júliusig kellett várni az első vérbeli murvás küzdelmekre. A veszprémi központtal megrendezésre kerülő kavicsos kilométerek külön izgalmat jelentettek már a nevezési lista megjelenésekor, hiszen olyan párosok neveit is felfedezhettük, akiket nem láthatunk minden egyes versenyhétvégén – többek között Benik Balázs mellett Bútor Róbert is egy Skoda Fabia R5-öst választott a murvás távok letudásához. Mivel egy 125 kilométeres versenytáv előtt álltak a futamra benevezett párosok, ezért fél 9 magasságában már meg is kezdték a nap teljesítését. Az első három szakasz azonnal Bútor Róbertnek kedvezett, aki Skoda Fabia R5-ösével a szervizparkba egy közel tizenhat másodperces előnnyel térhetett vissza. Ezt követően ugyan akadtak egy-két időeredmény, ami nem hozott szakaszgyőzelmet, de ahhoz éppen elég volt, hogy uralja a murvás mezőnyt Veszprémben. A zárószakaszon, mely a powerstage pontok sorsát is eldöntötte, Bútor egy negyedik időt autózott (az ORB-ben azonban a második idővel zárt), mellyel az abszolút értékelésben végül nagyobb problémák nélkül és tizenhét másodperces előnnyel szerezte meg a futamgyőzelmet. A második hely - hasonlóan a fehérvári eredményhez - Hadik András számára jutott, aki Ford Fiesta R5-ösével tizenhét másodperccel maradt el a győztes mögött. A miskolci versenyző július első hétvégéjén szakaszgyőzelemnek ugyan nem örülhetett, de erős élmezőnybeli szereplésével egész futam alatt eséllyel pályázott a dobogós pozíciókra. A versenytársakhoz hasonlóan Hadik is néhol aggódott a defekt miatt, de ezúttal szerencsésen megúszta az esetet. Picit lehetett is látni az utolsó gyorson mutatott teljesítményén, hogy azért még a pici félsz benne van, hiszen az fehérvári győzelmet pontosan egy defekt miatt bukta el, melyet a powerstage felénél szedett össze. A dobogó legalsó fokára Balogh János jelentkezett be, aki a cseh márkával tudta le a veszprémi kanyarokat. A szintén miskolci vonalat képviselő versenyző a nap folyamán ugyan megfordult a második pozícióban is, de végül számára a harmadik bizonyult a biztosnak, az összetettben pedig közel hét másodperccel maradt el Hadik mögött. A negyedik idővel az a Turán Frigyes ért célba, aki az utolsó részen a leggyorsabb időt hozta össze, ezzel szert téve a powerstage maximális pontszámára. Az ötödik helyen a Citroen-es Velenczei Ádám érkezett, hatodikként pedig Osváth Péter ünnepelhetett. A Veszprém rali idei felvonása nem feltétlen jelent kedves emlékeket azoknak a párosoknak, akiknek nem sikerült meglátniuk a célvonalat – közülük is Vincze Ferenc számára okozott fejfájást a murvás terep egy defekt miatt, aki végül feladta a küzdelmeket. Hasonlóan kiállásra kényszerült az a Benik Balázs, aki egy kanyart elszámítva kifordította a Skoda futóművét. A fiúk minden gond nélkül állhattak a pálya szélén, ám sajnálatos módon a Rallye 2-ben történt baleset szereplőire ezt nem mondhatjuk – a 201-es rajtszámmal versenyző Neukirchner András és Pardi Kata autója egy ütközés után kigyulladt. Az orvosi ellátást követően érthető módon a párosról nem hoznak nyilvánosságra részleteket, bízunk azért a legjobbakban, és ezúton kívánunk jobbulást nekik! Az ORC mezőnyében Hevesi István Székesfehérvár után Veszprémben sem talált legyőzőre. A Mitsubishi-vel rajthoz álló versenyző számára bőven akadtak izgalmak az egy versenynapot magába foglaló eseményen – többször sikerült rossz féktávot vennie, majd egy borulást is összehozott, ám mindezek ellenére sikeresen szert tett kategóriájának első helyére, míg az összetettben a nyolcadikként zárt. Mögötte egytlen másodperc hátránnyal szorult a második helyre Matics Mihály, míg a harmadik helyen Rongits Attila zárta a versenyt. A Rallye2-ben Trencsényi Vincze ünnepelhetett, aki egy R2-es Ford Fiestával szerezte meg a győzelmet a második helyen több mint egyperces hátránnyal Baksai László Ladája érkezett célba, a harmadik helyen Lendvai István érkezett célba egy Citroen C2 R2-vel.
A 2019-es Veszprém Rallye végeredménye: Lara |
33 |