l1
l2


 

Hadik: "Végre murván is jó formában voltunk!"

Július 8.
Kitartó versenyzéssel és problémamentes autózással ünnepelhetett a 26. Taxi4 Veszprém Rallye dobogójának középső fokán Hadik András és Kertész Krisztián. Mivel az évad első murvás megmérettetését jelentették az elmúlt hétvége kilométerei, ezért a miskolci páros igazán pozitív élményként könyveli el a bajnokság negyedik állomásán nyújtott teljesítményét.

Július első hétvégéjén került sor az Országos Bajnokság immáron negyedik futamára, mely állomás új kihívásokkal kecsegtette a 2019-es Taxi4 Veszprém Rallye főszereplőit. Az esemény külön fejezetet jelent az egyre izgalmasabbá formálódó bajnokságban, hiszen három aszfaltos megmérettetés – Eger, Miskolc és Székesfehérvár – után a Veszprém Rallye kavicsos tereppel várta a párosokat egy teljes versenynap keretében. Hadik András mindenképpen bizonyítani szeretett volna a módosított beállításokat és a picit igényesebb vezetési stílust igénylő körülmények között, mely kitűzött célhoz az első fontos lépést már a szombati előkészületi pillanatok alkalmával megtette. Számára kulcsfontosságú cél volt egy erős eredmény, hiszen 2018-ban sem sikerültek jól a kavicsos események – Szombathelyen egy idő előtti búcsúval szembesülhetett, míg Veszprémben csupán a nyolcadik idővel érhette be.

A szabályzatban előírt menetet követve szombaton késő délután kerülhetett sor arra a kvalifikációs szakaszra, melyen nem feltétlen a murvára való felkészülés a cél, hanem a rajtsorrendek megválasztásáért való küzdelem. A tét nem volt kicsi, hiszen aki leggyorsabbként teljesíti a négy kilométeres jutaspusztai részt, az a versenyző elsőként választhat magának rajtpozíciót vasárnap reggelre. Minél később vág neki a páros az adott szakasznak - főleg az első körben - annál magabiztosabban tudja kihozni magából a legjobbat, hiszen az első pár autó a felszínt pontosan annyira letakarítja, hogy azok hasznos tizedeket jelentsenek a később érkezőknek. A kvalifikáción egyébként tizenöt páros vehetett részt, ahol Hadikék egy hatodik időt hoztak ki a négy kilométerből, így a célszerűséget szem előtt tartva a tizenegyedik rajtpozíciót választva várhatták izgatottan a vasárnapot, mely a futam egyetlen teljes versenynapját jelentette.

A veszprémi felvonás idei menetrendje kilenc gyorsasági szakasz keretében biztosította a kilométereket, melyből végül nyolc részen küzdhettek meg egymással a versenyzők a bajnoki pontokért. A kislődi tizenhárom kilométer második köre – közvetlenül a délelőtti szervizpark után - törlésre került. A nap kezdéseként teljesített három szakaszon a miskolci versenyző sikeresen hozta azonban az élmezőnybeli eredményeket, és mivel az említett gyorsasági kimaradása a nap első felében történt, így a kihagyott távot követően még bőven volt lehetősége versenyképességének bizonyítására. A délután folyamán Hadikék két második időeredményt sikeresen elcsíptek a nagylőtéri és a várpalotai szakaszon, mindazok ellenére, hogy a tempó mellett a fiúk próbáltak ügyelni a defektek elkerülésére, mely különösen nagy gondot okozott számukra a legutóbbi fehérvári terepen. Egy kis óvatosság az utolsó jutaspusztai gyorson az eső beköszöntével érezhető volt, ahol egyébként a powerstage plusz pontjaiért is harcba szálltak az élmezőny főszereplői. Zárásként a nyolcadik idővel gurultak át a célvonalon, melynek következtében az értékes plusz ponttól ugyan elesett a miskolci páros, az abszolút értékelésben végig határozottan birtokolt második pozíció azonban nem került veszélybe, így a Ford Fiesta R5-össel látványosan és egyben eredményesen versenyző Hadik András és Kertész Krisztián a 2019-es Veszprém Rallye dobogójának a második fokán ünnepelhetett a csapat legnagyobb örömére vasárnap este.

Hadik András: "Óvatosan közelítettük meg a veszprémi utakat, hiszen az előző évekre visszagondolva nem úgy sikerültek a murvás kilométerek, ahogy szerettük volna. Mindig bíztunk egy erős szereplésben, ám tizenkét hónappal ezelőtt sem tudtunk az élmezőnyben végezni.

Úgy érzem, a rajt előtt fejben is jól felkészültünk a kihívásra, és a hétvége folyamán a koncentrációnk és összeszedettségünk nagyon jól látszódott az eredményeinken. Sikerült egy viszonylag jó ritmust felvennünk már a futam elején, amit egészen az utolsó szakaszig képesek voltunk tartani. A leggyengébb időt a Powerstage jelentette a számunkra, ám ezt a teljesítményt főként az óvatosság számlájára írnám, ugyanis beköszöntött az eső, és mindenképpen egy biztos célbaérkezést szerettünk volna átélni. Az autó közel hibátlan volt, egy apró gond szólt csak közben vasárnap – egy ugrató után picit orra érkeztünk, és a hűtésünk nem működött tökéletesen, de ezt leszámítva minden a terv szerint alakult. Nagyon örülök a Veszprémben megszerzett második helynek, hiszen hosszú idők óta nem sikerült erős eredményt hoznunk murván. Köszönöm a csapatnak és a rajongóknak a kitartást, akik a hatalmas por ellenére is szorítottak nekünk a pálya szélén!"

A Hadik Rallye Team partnerei: Kazy-Ker, Hídépítő Zrt., Zomko Kft., MUT-hungária Kft., M-Start-Sped Kft., KLA trans, Diósgyőri Fogaskerék Gyártó Kft., Saubermacher-Magyarország Kft., Karlwood Kft., Miga-Metall Kft., Micromax Kft., Triut Kft., Festék 96 Kft., Frekvencia Bt., Kutiker Produkt Kft., Euro Profil Kft., Gőz 2 Kft., Heldig Tax Kft., Frekvencia 2000 Kft., Szerviz-Sped Kft., Innova Service Kft., Ferrion Kft., Euro Cargo Express Kft., Ko-va Kft., K-kontúr Kft., Zso-sze Kft., Sándor Attiláné e.v., Qualitool Kft., Xerotrans Kft., Komáromi Trans Kft., Kalmár Plusz Kft., Körös Print-Pack Kft.

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33