|
Július 8. Egy nyári fellélegzés után augusztus elsejével rajtolhat el a rali világbajnokság immáron kilencedik állomása. A Neste Rally Finland sok versenyző és érdeklődő számára kedves helyszín a számtalan ugrató és a gyönyörű, tavakkal övezetett gyorsasági szakasz élménye miatt. A 2019-es kiadás szervezői a már megszokott páratlan szépségű atmoszféra mellett igazán bíztató nevezési listával rukkoltak elő. Nem kevesebb, mint hatvanöt páros adta le rajthoz állási szándékát, mely mezőnyben egy tucat WRC-t fedezhetünk majd fel. A nagyok mellett természetesen feltűnnek majd a „flying finn” kezdeményezés jóvoltából olyan fiatalok, akik még csak most bontogatják a szárnyaikat – várhatóan meglepő időeredményekkel és látványos kanyarvételekkel gazdagítják az esemény történéseit augusztus első hétvégéjén. Az elmúlt napokban, hetekben bizonyos versenyzők és csapatok már csepegtettek információkat a folytatásra és a finn rali felállására vonatkozóan, ám most nézzük meg egyben, kik utaznak el északra állandó vagy ideiglenes csapattagokként. Első és egyben legérdekeltebb egyesület a Toyota Gazoo Racing lesz, mely csapat népszerűsége a versenyzők páratlan teljesítménye mellett a hazai pályán való részvételből is ered. Ott Tanak nem titkolt célja, a tizenkét hónappal ezelőtti győzelem megismétlése, ám Jari-Matti Latvala sem szeretne csalódást okozni hazai pályán rajongóinak. Yaris WRC-ben mozgolódik még Kris Meeke, aki reméli, hogy a csapat számára képes lesz biztosítani néhány konstruktőri pontot. A Citroen C3 WRC-vel Sebastien Ogier és Esapekka Lappi érkezik, akik közül mind a ketten határozott elképzelésekkel készülnek a finn terepre. Lappi finnként egyértelműen meg szeretné mutatni potenciálját, míg Ogier szintén nem szeretné elaprózni, és célként a tavalyi ötödik pozíción való javítást tűzte ki. Ford Fiesta WRC gyári érdekeltséggel áll rajthoz Teemu Suninen és Elfyn Evans, akik mellé ezúttal Hayden Paddon csatlakozik. A kiwi srác utoljára tavaly Ausztráliában szerepelt világbajnoki futamon egy konkurens márkával, és reméli, hogy a tesztelés elég lesz ahhoz, hogy visszarázódjon a nagyok tempójába. Fiesta WRC-vel és a Janpro támogatásával Jouni Virtanen gyarapítja még a kék oválok számát. A Hyundai Motorsport szintén hozott meglepetést augusztus első hétvégéjére – Thierry Neuville mellett még Andreas Mikkelsen és Craig Breen pattanhat bele egy i20-asba. Az R5-ösök kategóriájában valószínűsíthető egy külön szurkolótábor megjelenése – Kalle Rovanpera az idei évben páratlan teljesítményt mutatott több alkalommal, amit egyértelműen nehéz lesz túlszárnyalnia, de a hazai pálya mindenképpen hozzáadhat még egy kis pluszt a fiatal finn potenciáljához. A Skoda Fabia R5 Evo-val nem lesz egyedül az ugratók birodalmában, hiszen a legújabb fejlesztéssel még Eerik Pietarinen bizonyíthat. E kategória számos nagy nevet tartogat még, hiszen többek között Jari Huttunen, Eric Camilli, Gus Greensmith, Takamoto Katsuta, Emil Lindholm és Johan Kristoffersson is színesíti a 2019-es Neste Rally Finland mezőnyét. A 2019-es Neste Rally Finland nevezési listája Lara |
33 |