l1
l2


 

Visszatér Pindula a Barumra

Július 8.
Hatalmas lelkesedéssel készülnek a Barum Rally szervezői az idei felvonásra. A futam a hagyományokkal szakítva egy héttel korábban kerül megrendezésre, mely hétvége alatt a közkedvelt szakaszok mellett régi kedvencek is feltűnnek.

A 2019-es Barum Czech Rally Zlín a szokásos, augusztus végi időponthoz képest egy héttel korábban kerül megrendezésre – az esemény immáron 49. alkalommal látja vendégül a dél-csehországi utak kedvelőit, melynek keretében augusztus 16-18. között mérhetik össze versenyképességüket. Minden évben több tízezer rajongó látogat el a zlíni régióba, és a nagy érdeklődésnek köszönhetően ez a futam a Cseh Köztársaság egyik legnézettebb sporteseménye. Természetesen a verseny idén is részese az Európa Bajnokság naptárának, így biztosak lehetünk abban, hogy augusztus közepén számtalan korábbi bajnokkal és sok fiatal tehetséggel találkozhatunk majd a gyorsasági szakaszokon. Ami nemzeti szinten érdekesség lehet, hogy ezúttal a Barum Rally lesz a cseh bajnokság záróeseménye.

A verseny központja természetesen ezúttal is Zlín városa lesz. A rali augusztus 15-én, csütörtökön, Otrokovice-ban a gépátvételekkel kezdődik el. Ezt követően péntek reggel, augusztus 16-án a kvalifikációs szakasz és a teszt a Pohorelice és Komárov közötti gyorson történik, mely a szervizparktól pár kilométerre található. A hivatalos rajtceremóniára pénteken délután 4 órakor kerül sor a Városháza előtti téren, az első igazi küzdelmet pedig az esti órákban láthatjuk, a már-már legendásnak mondható városi szakaszon. A teljes futam 770 kilométert tartalmaz, és 15 gyorsasági szakaszt foglal magába 219,6 kilométer versenytávval. Az idei Barum Rally utolsó gyorsasági szakasza lesz a legigényesebb, és messze a leghosszabb, hiszen közel 25 kilométert jelent majd a powerstage. Mindezek mellett külön izgalmat jelent majd Pindula, mely a tavalyi menetrendből kimaradt.

"Tavaly úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a már legendásnak számító Pindula részt az afrikai sertéspestis miatt - a biztonságosabb lehetőséget választottuk.” - jegyezte meg Miloslav Regner, a futam igazgatója. "Az idei évben már nincs jele a fertőzésnek, így nyugodt szívvel foglaljuk el ismét a több mint tizennyolc kilométeres szakaszt. Úgy gondolom, kihívásokkal teli menetrenddel készültünk, és bízom benne, hogy izgalmas csaták és páratlan küzdelmek szemtanúi lehetünk augusztusban."

A versenykiírást böngészve nagyjából a gyorsok fele jelent újdonságot 2018-hoz képest. Az Auto Club Barum Zlín szervezői egyértelműen nagyon jó futamban bíznak. Az elsődleges információk szerint negyven R5-ösre számíthatunk augusztus közepén, akik között egyértelműen ott lesz a bajnokság krémje - Lukasz Habaj, Chris Ingram és Alexej Lukjanuk biztosan kalkulál a cseh eseménnyel, hiszen számukra minden egyes pont számít.

A Star Rally Historic a Barum Czech Rally Zlín több éve elválaszthatatlan része. A sorozat tizenkettedik alkalommal látogat el Csehország déli központjába, és összességében negyedik alkalommal szerepel a Barum menetrendjében. A Historic autók mellett érkeznek a még idősebb résztvevők is - a Bugatti Grand Prix a futam nyitóprogramjának különlegessége, ahol az 1900-as évek első felében gyártott járműveket is szemügyre vehetünk.

A 2019-es Barum Czech Rally Zlín menetrendje:

2019. augusztus 16. Péntek

QS - Pohorelice 4,4 km 9:35
Rajtceremónia 16:00
SS 1 – Zlín 21:15

2019. augusztus 17. Szombat
Szerviz A - 8:58
SS 2 – Brezová 15,48 km 10:16
SS 3 – Semetín 11,55 km 11:14
SS 4 – Halenkovice 13,66 km 13:12
SS 5 – Kostelany 12,7 km 14:05

Szerviz B 15:23
SS 6 – Brezová 15,48 km 16:41
SS 7 – Semetín 11,55 km 17:39
SS 8 – Halenkovice 13,66 km 19:42
SS 9 – Kostelany 12,7 km 20:35
Szerviz C 21:35

2019. augusztus 18. Vasárnap
Szerviz D 7:55
SS 10 – Maják 8,15 km 8:43
SS 11 – Pindula 18,64 km 9:26
SS 12 – Kasava 24,88 km 10:14
Szerviz E 12:12
SS 13 – Maják 8,15 km 13:15
SS 14 – Pindula 18,64 km 13:58
SS 15 – Kasava 24,88 km 14:46

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33