|
Július 22. Igazán mozgalmas Európa Bajnokság szemtanúi lehetünk az idei esztendőben – az elmúlt hétvégén a sorozat immáron ötödik állomását tudták le a versenyzőpárosok római központtal az olaszok páratlan atmoszférát jelentő gyorsasági szakaszain. A Rally di Roma Capitale keretében az érdekesség kedvéért az ötödik győztesnek örülhettünk az idei évben. Lukasz Habaj, José Maria Lopez, Oliver Solberg és Alexej Lukjanuk elsősége után ezúttal a hazai pálya előnyeit élvező Giandomenico Basso iratkozott fel az idei EB győztesek sorába. A negyvenhatodik életévét taposó olasz versenyző igazán kiegyensúlyozott és határozott teljesítményt mutatott fel az elmúlt hétvégén Róma környékén, ahol egy nagy kiugrással megalapozta a sikert. A római futam negyedik, közel húsz kilométeres részén a leggyorsabb időt autózta az olasz a Skoda Fabia R5-össel, majd ezt követően már tényleg csak ott kellett lennie az élmezőnyben ahhoz, hogy megtarthassa legelőkelőbb pozícióját. A terv sikerült, hiszen Basso ötvenhárom másodpercet adott a mögötte második helyen érkező honfitársának, Simone Campedelli-nek. "Nagyon boldog vagyok, örülök ennek az eredménynek. Kemény hétvégén és nehéz kilométereken vagyunk túl, és hatalmas köszönettel tartozom navigátoromnak és az egész csapatnak, hogy kitartottak az utolsókig." - mondta a célceremónia utáni sajtótájékoztatón Basso. Basso Skodája után Simone Campedelli jóvoltából a dobogó középső fokára egy Ford Fiesta R5-ös érkezhetett. A szintén olasz színeket képviselő versenyző debütálása a kék ovállal és a mezőnyben egyaránt sikert hozott, hiszen Campedelli számára ez a második hely közel felér egy győzelemmel az izgalmas történéseket figyelembe véve. Az autón bátran módosították a beállításokat a szervizparkban, mely összességében nagyon jól el lett találva, becsúszott egy defekt és pár megforgás is a hétvégébe, így ennek fényében egyértelműen ünneplésre ad okot a Rally di Roma Capitale második pozíciója. A harmadik helyért komoly küzdelmek zajlottak, hiszen Andrea Crugnola és a bajnoki címvédő, Alexej Lukjanuk úgy érkezett a powerstage pontokért zajló utolsó városi szakaszra, hogy holtversenyben a dobogó legalsó fokára voltak esélyesek. E tényt figyelembe véve tehát tényleg az utolsó kilométer döntött a harmadik pozícióról – Andrea Crugnola mindent beleadva egy szakaszgyőzelmet húzott be, míg Lukjanuk két és fél másodperccel elmaradva csupán a hatodik időt hozta össze a városban. Az orosz versenyző a Citroen C3 R5-össel egyébként még szombaton a negyedik szakaszt követően egy nem kicsi büntetést be is zsebelt – a bizottság egy perccel toldotta meg az eredményét, így összetettben újból kezdhette a felzárkózást. Végeredményben a dobogóról éppen lemaradva egy negyedik hellyel elégedhetett meg Alexej Lukjanuk. A futam ötödik ideje Filip Mares számára jutott ki, a hatodik pedig Chris Ingram lett a Skoda Fabia R5-össel. Magyar párosaink közül Herczig Norbert és Ferencz Ramón szerepelt a legeredményesebben, akik az abszolút értékelés hetedik helyének örülhettek a Volkswagen Polo Gti R5-össel. Érdi Tiborék egy tizennegyedik, míg Jánosa Ákosék az RC4-es kategória tizenötödik helyén érkeztek célba egy Peugeot 208 R2-essel az Európa Bajnokság ötödik, római állomásán. A 2019-es Rally di Roma Capitale végeredménye: Lara |
33 |