l1
l2


 

Újra két Skodával támad a Korda Racing

Július 24.
Új családtaggal bővült a Korda Racing versenyautó flottája, a napokban megérkezett a csapathoz a vadonatúj Skoda Fabia R5, melynek bemutatkozására sem kell sokat várni, hiszen a Hídéptő Baranya Kupa a Hertz Kupért versenyen már harcba is szállhat a Mitropa Kupa pontokért.  

Július utolsó hétvégéjén idei hatodik állomásához érkezik a Rally Mitropa Kupa 2019-es küzdelemsorozata, amikor is a nemzetközi versenysorozat egyetlen magyarországi állomására, a Baranya Kupára kerül sor. Az elmúlt években a Korda Racing a Mitropa Kupának és a Baranya Kupának is állandó résztvevője, annak ellenére, hogy a komlói központú verseny nem számít bele az elsőosztályú magyar bajnokság küzdelmeibe. A nemzetközi sorozatban tavaly a csapat bajnoki címet ünnepelhetett és idén sem állnak rosszul, hiszen Klausz Kristóf megnyerte az első két fordulót, Szlovéniában pedig Kiss Ferenc csípett el egy dobogós helyet.

Házon belül a hétvége egyik legnagyobb újdonságát az jelenti, hogy Komlón debütál a Korda Racing vadonatúj Skoda Fabia R5-ös versenyautója, de természetesen a "régi" (nincs még egyéves) sem marad otthon: az egyikkel Klausz Kristóf szállhat harcba szezonbeli harmadik futamgyőzelméért, a másikkal pedig Várkonyi Szabolcs veszi fel a versenyt az ellenfelekkel.

"Az új autónk még nem az új kasztnis Skoda, de szerencsére akkora az érdeklődés az autóink iránt, hogy annak ellenére is kellett vennünk egy Fabiát, hogy már megrendeltük és várjuk a legújabb fejlesztést, a Fabia R5-t EVO-t." - jegyezte meg Korda Erik az új fegyverrel kapcsolatban. "A Skoda Motorsport a napokban kezdi meg leszállítani az ügyfeleknek az új modellt, azonban egyelőre a tartalék alkatrészek ellátása akadozik, ezért döntöttünk úgy, hogy elhozunk még egyet a régebbi modellből. Szerencsére jól ismerjük már a modellt, így az ismerkedésre nem kell sok időt szánnunk, a Baranya Kupán rögtön be is dobjuk a mélyvízbe. Bizakodva tekintünk a verseny elé, hiszen Klausz Kristóffal karöltve két futamgyőzelemmel indítottuk a szezont, nem titkoljuk, hogy ezt a sorozatot szeretnénk tovább folytatni Komlón is. Várkonyi Szabolcs a Veszprém Rallyn egy rövid kihagyás után ült vissza az autóba, ahol szerencsére úgy tűnt, hogy Szabolcs újra teljesen egészséges, így most aszfalton is hazai közönség előtt versenyezhet. Rajtuk kívül lesz még egy autónk, az egyik biztonsági autóban Vígh Zsolti biztosítja majd a pályát az éles autók előtt, aki igencsak illusztris társaság tagja lett, hiszen a másik két autóban két igazi legenda, a rekordbajnok ifjabb Tóth János és Turi Tamás foglal majd helyet."

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Travel4You Kft., Lánchíd 19 Hotel, Verbis Kft., Blaora Kft., Corax-Bioner Kft., Stefani Kft., Rábakert Kft., Start Complex Service Kft., Industial Electro Service Kft., FEOL Kft., Raorg Translog Kft., MNR Kft., Autó-Szoft Kft., BIO-EU Kft., Sztráda 92 Kft., Al Oliva Kft., Prémium Szerszámker Kft., ZN-Tech Kft., Natur Tanya Kft., Ventil Kft., Young Kft., Régió-Center Kft., Iramko Trade Kft., BWS Belsőtér Belsőépítészeti Kft., VPT-Group Kft, Schwarzmüller, Úsovsko Kft., Busz-Plusz Kft., Kuhn Rakodástechnikai Kft., VIWA, Szerszámbróker Kft., Staplecare Kft., Abacus Invest Kft., Tibuktu Bt., PP Média Kft., Young BTS Kft, Music Engine Kft, Szakálfém Kft, Kuhn Földmunkagép Kft, Agria-Telecom Kft, Qtimax Hungary Kft, HSI-Mátra Kft, Bartron’07 Kft, Penzz-Impex Kft, Alexovics Kft, Stefani Hungária Kft, Auto-Szoft Kft, J-Trend Kft, HCZ Autó BT

(x)

 

 

 

 

 

 

 

 

33