l1
l2


 

A Toyota nem adná át a trónt Finnországban

Július 28.
Harmadik hazai győzelmére hajt a Toyota Gazoo Racing csapata. Az egyesület kezdetben teljes egészében finn felállással hódította meg az Ezer-tó vidékét, ám az észt és brit páros megjelenésével sem adták alább – augusztus első hétvégéjén legalább egy dobogós helynek örülni szeretnének!

A Toyota Gazoo Racing World Rally Team harmadik finnországi győzelmét célozza meg augusztus 1-4. között, mellyel a nyári szünet után folytatódhatnak a világbajnokság parázs küzdelmei. A finn szakaszok a leggyorsabbak a naptárban, valamint a Toyota Yaris WRC abszolút otthonának érzi a környezetet, hiszen a csapat székhelye közel található a legendás gyorsaságikhoz.  Tommi Makinen fiai kiváló előjelekkel állhatnak oda Jyvaskyla-ban a rajtvonalhoz – Ott Tanak a tavalyi futam legjobbja lett, Kris Meeke 2016-ban, míg Jari-Matti Latvala három alkalommal, 2010-ben, 2014-ben és 2015-szerezte meg az első helyet.

Az esemény idei felvonása ugyan tartogat különlegességeket, de a biztos alapok maradnak - a közép-finn erdők nyújtotta sima, kavicsos utakon kerül megrendezésre a 2019-es Neste Rally Finland, amely számos nagy és látványos ugratóval okoz feledhetetlen pillanatokat a nézőknek és versenyzőknek egyaránt. A maximális sebesség eléréséhez elengedhetetlen a pontos itiner és az autó iránti teljes bizalom. Pontosan a nagy sebesség miatt az időbeli különbségek a szokásosnál kisebbek, és ebből kifolyólag egy hiba még nagyobb veszteséget okozhat.

Az idei Rally Finland útvonala hasonlít a 2018-as eseményhez, mely felvonás alkalmával körülbelül 65%-os újítással rukkoltak elő a szervezők. Csütörtök este kezdődhet a nagy menet a hagyományos és egyben vegyes felületű Harju szakasszal, Jyvaskyla belvárosában, majd pénteken nyugat felé haladva tíz gyorsasági szakasz várja a párosokat. A szombat nyolc gyorsból áll délnyugatra, összesen 132,98 versenykilométerrel, beleértve a visszatérő Leustu részt is. Vasárnap két körben Laukkaa és a közkedvelt Ruuhimaki kerül a középpontba, melyből ez utóbbi rész jelenti majd a powerstage pontkért való küzdelmet.

Tommi Makinen, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke: "A finn rali természetesen nagyon különleges esemény a csapatunk számára. Az elmúlt két évben megnyertük a futamot és bízom benne, hogy jövő hétvégén megünnepelhetjük harmadik elsőségünket is. Jól ismerjük az utakat és azok jellemzőit, és tudjuk, hogy az autónak mely beállításai kezelik jól ezt a terepet. Mindhárom versenyzőnk számára élvezetes ez az esemény, hiszen a múltban nyertek itt, így azt hiszem, jó esélyünk van. De semmit sem vehetünk magától értetődőnek: versenytársaink keményen dolgoztak annak érdekében, hogy javítsanak ezen az eseményen, ezért összpontosítanunk kell, és a lehető legjobb eredményre kell törekednünk."

Ott Tanak (Toyota Yaris WRC #8): "Izgatottan várom, hogy Finnországban megkezdjük a szezon második felét. Ez egy olyan futam, ahol gond nélkül élvezem a versenyzést a gyors és sima utakon és hihetetlen érzés volt tavaly győztesként ünnepelni. Természetesen megpróbáljuk elérni ugyanezt az eredményt ebben az évben, de egy fokkal nehezebb lesz, mivel pénteken elsőként vágunk neki a szakaszoknak. Két héttel a Rally Estonia-n vehettünk részt, és nagyszerű volt a dobogó legfelső fokán ünnepelni annyi rajongó előtt – az eseménnyel úgy érzem, teljes mértékben felkészültünk Finnországra."

Jari-Matti Latvala (Toyota Yaris WRC #10): "Egy kelelmes nyári szüneten vagyok túl, és készen állok arra, hogy újraindítsam a szezont Finnországban. Megpróbáltam eltölteni egy kis időt rali nélkül, de azért a teszteket nem hanyagoltuk el, nagyon jó érzéssel készültem fel a számomra hazainak számító utakra. Ez az az esemény, ahol otthon érzem magam, és mindig sok pozitív támogatást kapok. Tavaly, a szezonunk pozitívabb fordulatot hozott az itt elért dobogós befejezéssel, és remélem, ezúttal is hasonló lesz."

Kris Meeke (Toyota Yaris WRC #5): "A finn rali minden bizonnyal az egyik kedvenc eseményem, különleges emlékekkel, és nagyon várom a Yaris WRC-vel való szereplést. Első ízben egyébként Finnországban ülhettem be a Yarisba, és az elmúlt héten is sikeres tesztet tudtunk le, úgyhogy a legjobbakban bízom. Az autó számára ez teljes mértékben hazai futam lesz, és úgy érzem, tökéletes uralja az itteni körülményeket. Úgy gondolom, hogy a csapat minden tagja magabiztosan érezheti magát a szezon második felében, és remélhetőleg nagyszerű eredményt érhetünk el Finnországban. Kicsit hátrányban érzem magam a többiekkel szemben, mert az útvonal nagy része új lesz számomra, de készen állok a feladatra."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33