|
Július 29. A verseny nem várt izgalmakat tartogatott, hiszen tisztázatlan okból kifolyólag egy perc büntetést kaptak, amiért állítólag késleltették a rajtot. Így a harmadik gyorsasági szakaszt követően a második helyen álltak, de a kilencedik szakaszra ledolgozták a hátrányukat és visszavették az abszolút első helyet. "Nem tudjuk pontosan, hogy miért kaptuk a büntetést - mondta Wirtmann. - A Remeterét–Hetvehelyi gyorsasági szakasz időellenőrzőjére 51-re érkeztünk, beírták a várható rajtot 54-re. A rajtban (Kerekes) Joti szólt a bírónak, hogy a menetlevelünkön Hetvehely szerepel, nem Remeterét – két hetvehelyi menetlevelünk volt. A sportbíró kérdezett valamit Jotitól, aki nem értette, mivel már a fején volt a bukósisak. Majd 55-kor elrajtoltattak. Ez után láttuk, hogy egy perc büntetésünk van, amit nem értettünk, ezért a versenyzői összekötőn keresztül megkérdeztük, hogy miért kaptuk. Először azt válaszolták, hogy mert késleltettük a rajtot. Mondtuk, hogy mi nem késleltettük. Aztán azt mondták, hogy mert komótosan mentünk a rajtba. Ez sem igaz. Végül az volt az indok, hogy szemtelenek voltunk a sportbíróval. Én nem beszéltem a sportbíróval, Joti pedig csak azt mutatta neki, hogy nem jó a menetlevelünk. Kár, mert egyébként jó verseny lehetett volna." CEZ HISTORIC RALIBAJNOKSÁG 2019 március 29–30. Eger Rali WIRTMANN FERENC 2019-es EREDMÉNYEI Eger Rali: D csoport 1. hely, abszolút és CEZ historic 2. hely WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI 2008. C korcsoport magyar bajnok A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax Textura Sport Club |
33 |