l1
l2


 

Három Toyotával harcol Lappi Finnországban

Augusztus 2.
Jari-Matti Latvala nyerte a Finn Rally első versenynapját, akit két csapattársa, Kris Meeke és Ott Tanak, valamint a Citroen finn versenyzője, Esapekka Lappival üldöz alig három másodpercen belül.

A csütörtök délelőtti shakedownt követően este egy rövid aszfaltos gyorsasági szakasszal vette kezdetét az idei Neste Rally Finland, melyen a Hyundai belga versenyzője, Thierry Neuville ragadta magához a vezetést. Pénteken aztán a szervezők már bevitték a mezőnyt az erdőbe, 10 klasszikus gyorsasági szakasz mellett a napot ismét a csütörtökön már megismert Harju zárta.

Neuville öröme nem tartott sokáig, hiszen pénteken már begyújtották rakétáikat a Toyota versenyzői. A japán márka dominálta az első versenynapot, ami egyáltalán nem meglepetés, hiszen itt székel Tommi Makinen csapata, a Yaris WRC ezeken az utakon látott napvilágot, ráadásul a csapat mindhárom versenyzője tudott már nyerni korábban Finnországban.

Így aztán szinte papírforma eredménynek is tekinthettük, hogy a nap első felében a Toyoták kisajátították a dobogó mindhárom fokát. Az élen az elsőként rajtoló Ott Tanakkal, akit Jari-Matti Latvala és Kris Meeke követett. Bár nagyon a többiek sem szakadtak le a Toyota triótól, mégis Esapekkal Lappi volt az egyedüli, aki igazán tartotta a lépést a Tanakékkal, a világbajnoki éllovasok közül Ogier a hatodik, Neuville pedig csak a nyolcadik helyről várta a folytatást.

A verseny képe a nap második felében sem változott sokat, mindössze annyit, hogy Lappi befurakodott a Toyoták közé: volt amikor az abszolút második helyet is birtokolta, a napot végül a harmadik helyen zárta.

"Nagyon jó érzés végre újra az élmezőnyben versenyezni, különösen ezen a versenyen, amely oly fontos nekünk, finneknek!" - foglalta össze a lényeget a nap végén Lappi, akinek hátránya mindössze 2,4 másodperc az élen állóval szemben. "Az autóm tökéletes volt ma és nagyon élveztem a száguldást ezeken a pályákon. Őrület hogy milyen kicsik a különbségek az élen egy ilyen hosszú nap után! Úgy tűnik, holnap hatalmas csatára készülhetünk, de arra számíthattok, hogy mi is részesei leszünk!"

A második helyről Kris Meeke vághat neki a szombati pályáknak, akinek hátránya mindössze 1,2 másodperc csapattársával, Jari-Matti Latvalával szemben. "Nagyon szerencsés vagyok, hogy a legjobb autóval versenyezhetek a legjobb pályákon!" - - lelkendezett Meeke. "Reggel egy kicsit idegesnek tűnt az autó, de délután már sokkal jobban tetszett. Ott hihetetlen munkát vitt ma véghez, elsőként rajtolva is tapadni tudott ránk."

Az élen tehát az a Jari-Matti Latvala áll, aki pénteken 5 gyorsasági szakaszt is megtudott nyerni, számottevő előnyre mégsem tudott szert tenni, részben amiatt, hogy a nap során egy lassú defekt is hátráltatta. "Jó kis nap volt." - mondta Latvala péntek este. "Volt egy-két szakasz, ahol nem sikerült olyan jó időt autóznunk, de összességében sikerült erős teljesítménnyel előrukkolnunk. Nagyon nagy a harc a dobogós helyekért, és komoly nyomás van rajtunk, úgyhogy jó lenne holnap is így folytatni. Úgy hiszem, holnap a délelőtti kör lehet a sorsdöntő, új és egy picit más jellegű pályákon kell majd folytatnunk a harcot.”

Bár a bajnoki ponttáblázat éllovasa, Ott Tanak csak a negyedik helyen zárta a pénteki napot, aggodalomra semmi ok, hiszen ezt a helyet elsőként rajtolva szerezte meg úgy, hogy hátránya szinte semmi, alig három másodperc Latvalához képest. Hozzájuk képest már kicsit leszakadva következnek a többiek, az első versenynapot az ötödik helyen záró Craig Breen 15 másodperces hátrányt szedett össze. Breen mögött azonban ismét sűrű a mezőny, csapattársa Andreas Mikkelsen csupán 4 tizeddel, a világbajnoki címvédő Sebastien Ogier újabb 7 tizeddel lemaradva követi. Ogier mögött ismét egy kisebb lyuk keletkezett, Thierry Neuville 15 másodpercet kapott Ogiertől a pénteki pályákon.

A nap talán egyik legnagyobb meglepetése, hogy a Ford reménysége, Teemu Suninen nem találta a ritmust és csak a kilencedik helyen szerénykedik, az utolsó pontszerző helyet alkalmi csapattársa, Gus Greensmith csípte el.

A WRC2-ben nagyon egyértelmű a képlet, a Skoda tini versenyzője, Kalle Rovanpera nagy fölénnyel szerezte meg a kategória első helyét, aki az első és az utolsó szakasz kivételével valamennyi szakaszt megnyerte. A második helyen márkatársa, a francia Pierre-Louis Loubet következik, míg a harmadik helyen egy „régi” Skodával Teemu Asunmaa zárta a napot.

A Neste Rally Finland állása az 1. nap végén:
1. Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila, Toyota Yaris WRC 1:04:01.1
2. Kris Meeke/Seb Marshall, Toyota Yaris WRC +1.2
3. Esapekka Lappi/Janne Ferm, Citroen C3 WRC +2.4
4. Ott Tanak/M. Jarveoja, Toyota Yaris WRC +2.6
5. Craig Breen/Paul Nagle, Hyundai i20 Coupe WRC +14.2
6. Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger, Hyundai i20 Coupe WRC +14.6
7. Sebastien Ogier/J. Ingrassia, Citroen C3 WRC +15.3
8. Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul, Hyundai i20 Coupe WRC +30.9
9. Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen, Ford Fiesta WRC +52.6
10. Gus Greensmith/E. Edmondson, Ford Fiesta WRC +1:38.3...

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33