l1
l2


 

Vincze nyerte a Steelvent Ózd Rallyt

Augusztus 25.
Szezonbeli negyedik győzelmét ünnepelhette Vincze Ferenc a Steelvent Ózd Rally salgótarjáni célban. A Skoda Fabia R5-tel versenyző szécsényi pilóta mögött Hadik Andrással érkezett célba a második helyen érkező, Velenczei Ádám a Hyundai és Skoda után a Citroennel is harmadikként zárt.

Augusztus utolsó vasárnapjának reggelén hat gyorsasági szakasz keretében Salgótarján környékét vették be az országos ralibajnokság főszereplői. A külön pontbeli értékelés miatt is fontos volt az élmezőny részéről a kiváló szereplést, és valójában Vincze Ferenc tizennégy másodperces előnye sem volt feltétlen megnyugtató, így kíváncsian vártuk a futam zárónapját, melynek Salgótarján városa és a környék gyorsasági szakaszai adtak otthont.

Az első menetet Salgótarján és Vizslás közel nyolc kilométeres részén tudták le a párosok, ahol Vincze Ferenc egy határozott ébresztőt fújt – a Korda Racing versenyzője azonnal szakaszgyőzelemmel kezdett. Vetélytársa, Hadik András negyedik helye azonban egy picit megnövelte az összetettbeli különbséget, tizennyolc másodpercre elmaradt a címvédő az idei év bajnokesélyesétől. A soron következő igazi, régi időkből származó gyorsaságija, a Mátrakeresztes – Mátraszentimre a fiatalabb generációt képviselő Velenczei Ádámnak sikerült a legügyesebben. A Citroen-nel egy másodperc hét tizeddel tudott jobb időt autózni földijétől, Vinczétől. Hadik András itt szintén a negyedik helyet foglalta be, akinek összetettben nem változott a pozíciója, de hátránya már húsz másodpercre megnőtt. A szervizes pihenő előtt még egy tizenkét kilométeres ceredi táv várta a mezőnyt, ahol ismét Velenczei dominált, ám ez alkalommal Hadikkal karöltve, ugyanis tizedre pontosan ugyanannyi időt hoztak össze, melynek következtében osztozkodhatnak a szakaszelsőségen.

A futam utolsó három gyorsaságijából egyet Hadik nyert, míg Vincze két elsőségre tett szert, beleértve a powerstage-t is, ahol a maximális plusz pontok is a Korda Racing versenyzőjének neve mellé kerültek. Az abszolú értékelés második helyén Hadik András és Deák Attila érkezett a kék ovállal, akik végül egy tizenkilenc másodperc hat tizedes különbséget könyvelhettek el. A dobogósok sorát Velenczei Ádám és Zsíros Gábor zárja.

Az ORC mezőnyében Dudás Gergő és Szabó Krisztián egy Mitsubishi Lancer Evo-val diadalmaskodtak. A csata egészen az utolsó méterekig kitartott, hiszen Matics Mihály és Németh Gergely csupán hét másodperccel és kilenc tizeddel maradtak el a dobogó legfelső fokától. A harmadik helyen Rongits Attila és Hannus László érkezett holtversenyben Maricsek Miklóssal és Bán Viktorral.

A bajnokság az Ózd-Salgó Rallye keretében immáron az ötödik futamon van túl, melyet egy közel másfél hónapos szünet követhet, ugyanis a Mecsek Rallye 2019-es kiadása október második hétvégéjén kerül megrendezésre.

A 2019-es Steelvent Ózd Rallye végeredménye:
1. Vincze Ferenc/Bacigal Igor - Skoda Fabia R5 1:03:09.8
2. Hadik András/Deák Attila - Ford Fiesta R5 +19.6
3. Velenczei Ádám/Zsiros Gábor - Citroen C3 R5 +23.0
4. Német László/Szabó István - Skoda Fabia R5 +56.2
5. Bodolai László/Szőke Tamás - Ford Fiesta R5 +1:01.4
6. Trencsényi József/Verba Gábor - Skoda Fabia R5 +2:00.0
7. Osváth Péter/Papp Tamás - Skoda Fabia R5 +2:07.5
8. Matics Mihály/Németh Gergely - Mitsubishi Lancer Evo IX +2:27.5
9. Dudás Gergő/Szabó Krisztián - Mitsubishi Lancer Evo IX +2:29.6
10. Maricsek Miklós/Bán Viktor - Mitsubishi Lancer Evo IX +2:42.6
-. Rongits Attila/Hannus László - Mitsubishi Lancer Evo IX +2:42.6

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33