|
Augusztus 27. Ott, amolyan deja-vu érzésed lehet, hiszen a tavalyi év finn és német győzelmét az idei felvonások keretében megismételted. Összességében ez a harmadik győzelmed Németországban, mely hétvége teljesen hibátlannak tűnik. Te hogy élted át az elmúlt napok kilométereit? Tanak: "Majdnem tökéletes volt. Azt mondanám, hogy az egyetlen célom az volt, hogy mindenféle hibát elkerüljek. A verseny kezdete óta nagyon szoros csatát vívtunk Thierry-vel. Pénteken általában egy-két tizeddel gyorsabban voltunk szakaszonként, mint ő, de szombaton az ellenkezője történt - Thierry volt gyorsabb egy-két tizeddel. Nehéznek tűnt, és az volt bennem, hogy ha ugyanígy folytatódott volna, akkor elfogadtam volna a második helyet is. Természetesen minden alkalommal hibátlanul próbáltam autózni a határokon. Végül sikerült megcsinálnunk, és nagyon boldog vagyok ezzel az első hellyel." Nagyszerű eredmény született a csapat részéről is, hiszen hármas győzelmet ünnepeltetek a vasárnap délutáni célban. Ez az első alkalom, hogy a Toyota jelenlegi generációja dominálni tudott, ugyanis utoljára 1993-ban a Safari ralin élhette át a hármas elsőséget a márka. Csapat tekintetében is élmény volt átélni ezt a hétvégét? Tanak: "Fontos, hogy ilyen eredményt is tudjunk elérni. Nem sokkal ezelőtt drámai véget ért a szardíniai megmérettetés, és ezek a helyzetek mindig feszültséget okoznak a csapatban. Két autó volt a dobogón Finnországban, és most három itt, tehát azt hiszem, fontos, hogy ilyen eredmény legyen a csapat számára. Egy ilyen hétvég kellő motivációt ad a csapat minden tagjának a folytatáshoz." Vártuk az utolsó szakaszt, vajon megszerzed-e a Powerstage öt pontját. Láttunk már példát részedről maximális pontszámra, ám az utolsó előtti szakaszt követően említetted, hogy nem lesz biztos a szakaszgyőzelem. Így sikerült, vagy ez volt a terved? Tanak: "Hogy őszinte legyek, valami történt az utolsó előtti gyorsaságin. A végén elkezdtem elveszíteni a fékezés stabilitását, majd csak egykerekű fékezés volt az autó elején. Sok különböző dolgot megpróbáltunk tenni ellene, de nem tudtuk megérteni, mi történik. Próbáltam a Powerstage első két kanyarjában tesztelni, változott-e a fékhatás, de végül nem volt esély arra, hogy kihozzuk az autóból a maximumot, ezért fontos inkább a biztonságra menni." A versenyzői bajnokság tovább növelted előnyödet, és egyre közelebb kerülsz a bajnoki címhez. Ezek után Törökországban nem is lehet más a cél, mint a győzelem. Tanak: "Igen, de mint tudjuk, Törökország egyértelműen a szezon legnehezebb eseménye. Azt is mondhatjuk, hogy tavaly ez bizonyos értelemben a szezon leggyengébb versenye volt a számunkra. Valójában nem volt meg a tempónk, lassúak voltunk, de végül csak jól jöttünk ki a küzdelmekből, hiszen kettős győzelemmel zárt a csapat. Ebben az évben nagyon keményen dolgoztunk, és nagyon remélem, hogy teljesítményünk jobb szinten lesz. Csapatunk közös erővel erősen próbált felkészülni Törökország szakaszaira. Erre az eseményre valószínűleg ugyanazt a megközelítést kell alkalmazni, amit Németországra: konzisztensnek kell lenni defektek nélkül. Az idei győzelmek sora és a tavalyi eredmény úgy érzem, kellően motivál minket abban, hogy a legjobb formánkat hozzuk." Martin, gratulálok a győzelemhez és a harmadik elsőséghez Németországban. Idén nagyon más körülmények voltak jellemzőek: napos időben, teljesen száraz utakon autóztatok. A murvás kalandok után mennyire volt könnyebb aszfaltos jegyzeteket készíteni? Martin Jarveoja (Ott Tanak navigátora): "A gyors finn utakról a német aszfaltra érkezve ugyanannak a sebességnek tűnik, de valójában azt hiszem, hogy aszfalton ezek az autók még gyorsabbak a fékezésnél és a gyorsulásnál. Alapvetően az egész munkám egy kicsit gyorsabb is. A murvás személyzettel való munka mindig intenzívebb azért, sok a kommunikáció. Ebben az évben az időjárás szebbik arcát mutatta, így egy kicsit könnyebb volt a dolgom." Lara |
33 |