l1
l2


 

Latvala: "Szerencsére sikerült lelazulni"

Augusztus 29.
Igazán jó hatással volt a nyári szünet Jari-Matti Latvala teljesítményére. A finn dobogó után Németországban is pezsgőzhetett a Toyota versenyzője, aki az elmúlt hétvégén újból a legjobb háromban ünnepelhetett, és még három powerstage pontnak is örülhetett vasárnap kora délután.

Jari-Matti, nem mindennapi élményben lehet részed, hiszen a Toyota utoljára 1993-ban foglalta el a dobogó összes lépcsőfokát. Esetleg tudod, kik voltak anno a főszereplők?

JML: "Persze! Juha Kankkunen, Markku Alen és Ian Duncan, akik közül ez utóbbi versenyző a kenyai színeket képviselte."

Mindent tudsz, kérlek. Beszéljünk most a hétvégéről, ugyanis a versenynapok folyamán sok különböző karaktert láthattunk benned. Nagyon sokat gondolkodtál, a szakaszok céljában pedig mindig lelkesen ellenőrizted az időeredményeket, melyek párszor csalódottságot hoztak számodra. Hogyan élted meg a német kilométereket?

JML: "Tommi (Makinen) kétszer is felhívott, hogy próbáljak megnyugodni. Kezdek rájönni, hogy ha csak a vezetésre koncentrálok, akkor minden jól működik. Amikor túl sokat gondolok a vezetési technikákra – például elmélázok a gumiabroncsok milyenségén, vagy éppen megpróbálom a sebességet a kanyarokban átvinni -, akkor úgy tűnik, hogy egy kicsit túlgondolom a helyzetet. Talán nem vagyok elég okos ahhoz, hogy ilyeneken gondolkodjak :) :). Szerencsére sikerült lelazulni miután Tommi felhívott minket, megpróbáltam nem gondolkodni és csak a vezetésre összpontosítani, és ez nagyon jót tett."

Az első hívás a megnyugvásra a vonatkozott, a második pedig arra, hogy inkább lassulj egy kicsit?

JML: "Nem, dehogy! A második hívást vasárnap reggel kaptam az első szakaszt követően. Azt hittem, rendben vagyok, de túl óvatos voltam. Dani nagyon közel került – tizenkét másodpercen belül volt, ha jól emlékszem. Tommi ekkor hívott fel, hogy ne aggódjak, nincs semmi gond, minden jól fog alakulni, csak relax legyen."

A nap eleji gyors végén azt nyilatkoztad, hogy rendben vagy, minden jól alakul, ezt követően azonban mégis nyomás nehezedett rád. Hogy is volt ez pontosan?

JML: "Tudtam, hogy ez a fajta tempó nem elég ahhoz, hogy magam mögött tudjam tartani Danit. Ebből kifolyólag muszáj volt növelnem a teljesítményemen. De bizonyos szempontból, ha nyugodt és koncentrált vagyok, és van konkrét célom, akkor valahogy könnyebb megtalálni a hozzá vezető utat."

Miikka, zsinórban másodszor ünnepelhettek a legjobb háromban. Ez azt jelenti, hogy a Latvala-Anttila páros teljesen harcra kész az év hátralévő részében is?

Miikka Anttila (JML navigátora): "Igen, egyértelműen így szeretnénk folytatni, nem úgy, mint a szezon első felében. Sokkal jobb az élmezőnyben végezni."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33