|
Szeptember 19. Az augusztusi nyári szünet után alaposan felpörögnek az események a Mitropa Kupa sorozat idei pontvadászatában, hiszen bő egy héten belül két forduló is megrendezésre kerül a nemzetközi bajnokságban. Szeptember 19-21. között Szlovénia és a Rally Nova Gorica látja vendégül a mezőnyt, majd egy héttel később az olaszországi Rallye Citta di Bassano-n mérkőzhetnek meg egymással a felek. A Baranya Kupát követően a Korda Racing ismét mindkét Skoda versenyautóját harcba küldi: az eddig három rajthoz állásból három győzelmet szerző Klausz Kristóf mellett a kétszeres elsőosztályú magyar bajnok Kiss Ferenc is próbára teszi magát. "Természetesen Szlovéniában majd Olaszországban is szeretnénk folytatni a sorozatunkat, vagyis győzelmeket ünnepelni a Mitropa Kupában" - mesélt várakozásairól Korda Erik a verseny előtt. "Bizakodva tekintünk a szlovén és az olasz verseny elé, hiszen Kristóf ahol eddig rajthoz állt idén a Mitropa Kupában, mindenhol nyerni tudott, legutóbb a Baranya Kupán pedig az abszolút futamgyőzelem is összejött. Három győzelmének köszönhetően jelenleg a harmadik helyen áll a bajnokságban, Szlovéniában és Olaszországban szeretnénk ledolgozni a hátrányunkat, hogy aztán a szezonzáró német versenyen legyen egy kis előnyünk az ellenfelekkel szemben. Tudjuk, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen egyik riválisunk, Rok Turk a hétvégén hazai pályán versenyezhet és rajta kívül is sok gyors pilóta száll harcba, Kristófnak viszont újak lesznek ezek a pályák. Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltartott kézzel megyünk a csatába, akkor sem, ha számunkra most az a legfontosabb, hogy célba érjünk és a lehető legtöbb pontot tegyük zsebre. Kristóf egyik erőssége, hogy a verseny második felében nagyon jól tud hajrázni, a helyezések sorsa pedig most sem az első gyorsaságin fog eldőlni." A csapat másik R5-ös autójával az a Kiss Ferenc érkezik a rajthoz, aki idén szintén felállhatott már a Mitropa Kupában a dobogóra, május végén, ráadásul szintén Szlovéniában, a Velenje Rallyn szerezte meg a harmadik helyet a Skodával. ”Nagyon örülünk, hogy Fefe is velünk tart ezen a dupla hétvégén, mert bár az utóbbi időben kevesebb versenyen tud részt venni, a Velenje Rallyn megmutatta, hogy így is számolni kell vele. Hiszem, hogy most is képes lesz sok borsot törni az ellenfelek orra és mindkét versenyen az élmezőnyben fog tudni harcolni.” http://facebook.com/kordaracing Korda Racing |
33 |