|
Szeptember 30. A tavalyi eredménnyel egy rekordot állított fel a márka, miután 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban sem találtak legyőzőre a franciák. A dobogó legfelső fokára így nem véletlenül pályázik Sebastien Ogier, aki bízik abban, hogy a tavalyi szereplést sikerül majd lemásolnia a parázs bajnoki küzdelmek közepette. Kétségtelen, hogy ugyanazt az energiát és lelkesedést szeretné mutatni a C3 WRC az október első hétvégéjén megrendezésre kerülő eseményen, mint amelyet a török terepen sikerült elérnie. A walesi szakaszok második köre különösen megnehezítheti a helyzetet, ugyanis a csúszós, saras erdei részek tapadása jelentősen csökkenhet. Pontosan emiatt a hatszoros világbajnok páros eltökélt szándéka, hogy a legtöbbet hozzák ki pozíciójukból, és megszüntessék a rést a jelenlegi bajnokesélyesekkel szemben A VB soron következő futama fekszik a finneknek Lappi számos honfitársa aratott már sikert, Esapekka Lappi és Janne Ferm a gyors walesi utakon egyértelműen bizonyítani szeretne, ahol egyébként 2016-ban első alkalommal jelentek meg és győzedelmeskedtek a WRC2 kategóriájában. A finnek tavaly már az abszolút értékelés harmadik helyén ünnepeltek, két szakaszgyőzelemmel a hátuk mögött, mellyel határozottan bizonyították képességüket a walesi erdőkben. Ezért aligha meglepő, hogy valódi erőteljes eredmény reményében érkeznek az idei rendezvényre, különös tekintettel arra, hogy kavicson a C3 WRC-ben már nagyfokú bizalmat értek el, amelyet Finnországban és Törökországban mutattak be kiváló szerepléseik jóvoltából. Noha nyolcadik helyük a rajtsorrendben nem feltétlenül ideális ha esik, Esapekka és Janne továbbra is eltökélt szándéka, hogy megőrizze jelenlegi jó formáját. A Citroen Total World Rally Team nemrég élvezhette háromnapos előzetes tesztjét Walesben, javítva a C3 WRC alkalmazkodóképességét a helyi körülményekhez, és a csütörtöki hagyományos shakedown előtt kihasználták a lehetőséget az utolsó néhány részlet finomítására. Pierre Budar, a Citroen Racing Team csapatfőnöke: "Sebastien a bajnokság második helyről kezdi meg a walesi küzdelmeket, Esapekka pedig nyolcadikként rajtolhat el, mely pozíciók kedvezése az időjárás függvényében változhat. A cél egyértelműen mindkettőjük számára az, hogy a lehető legjobban kihasználják rajthelyüket, és egy sikeres hétvége jóvoltából kedvezően szerezzenek pontokat az abszolút értékeléshez. Sebastien nagyon sokszor volt már részese a walesi terepnek, így ő pontosan tudja, mit vár el a futam. Esapekka ugyan csak háromszor állt rajthoz, de mellette legyen szólva, hogy 2016-ban első alkalommal meg is nyerte a WRC2-es küzdelmeket. Tavaly harmadik lett az összetettben, mely eredmény szintén rámutat arra, hogy finnként abszolút jól és hamar tud alkalmazkodni a körülményekhez. Összességében azt hiszem, jól felkészültek vagyunk, és erős eredményt érhetünk el a hétvégén." Sebastien Ogier: "A Wales Rally célja a törökországi lendület fenntartása és a lehető legnagyobb nyomás gyakorlása Ott-ra. Mindig jól teljesítettem ezen a futamon. Elhatároztam, hogy megteszem amit tudok, és próbálom a legjobbat kihozni akár a rajtpozícióból is. A futam önmagában nem egyszerű, hiszen az esős, saras körülmények tovább bonyolítják a helyzetet, és a hétvége kulcsfontosságú pontja egyértelműen a tapadás kérdése lesz. Noha időbe telt, hogy megtanuljam, hogyan kell kezelni ezt a szokatlan eseményt, most azonban már ott tartok, hogy a Brit Rali egy olyan esemény, amelyet nagyon szeretek." Rajthoz állások száma: 11 Esapekka Lappi: Rajthoz állások száma: 3 Lara |
33 |