|
Október 3. Sebastien Ogier törökországi győzelme, a versenytársak szerencsétlenségeivel együtt igazán érdekes felállást eredményezett az abszolút értékelés ponttábláján. A Citroen versenyzője mindössze 17 pontra csökkentette hátrányát Ott Tanak mögött. Thierry Neuville a Hyundai színeiben szintén tartja esélyét az év végi elsőségre - ő pontosan harminc ponttal mocorog a Toyota észt versenyzőjéhez képest a harmadik helyen. Hogy kinek mit hoz a hétvége, azt továbbra is a redbull.tv/wrc oldalon vagy az applikációban követhetjük le. Világbajnoki harc a körülményekkel A szervizparknak az idei felvonás alkalmával új otthona van a tengerparti Llandudno városában, emellett új rajtot nézhetünk Liverpool-ban, melyet a szintén kuriózumnak számító Oulton Park pályáján való körözés követ. Ezt követően a verseny már ismerősebb terepen halad át Wales északi és középső részén. Sebastien Ogier 2018-ban ötödik brit győzelmét ünnepelte, így ő lett az esemény legsikeresebb pilótája. Ott Tanak kényelmesen vezette a versenyt, mielőtt egy súlyos ütközés megállította az észtet. Elfyn Evans, a közelben élő walesi hős, aki Wales erdei útjain nőtt fel, visszatér a mezőnybe, miután hátsérülés miatt három futam kihagyására kényszerült orvosai tanácsára. Versenyképességét két éve, 2017-ben bizonyította a dobogó legfelső fokán. A bajnoki pontokért való harcok mellett azért akadnak majd érdekességek is a versenyhétvégén - Petter Solberg, a 2003-as év világbajnoka utolsó élmezőnybeli versenyét pipálja ki egy Volkswagen Polo R5-ösben a WRC2-es kategóriában. Hasonló modellel csatlakozik a mezőnyhöz 18 éves fia, Oliver, aki megmutathatja fiatal kora ellenére, milyen tehetség rejlik benne. A RED BULL TV MENETRENDJE: Lara |
33 |