l1
l2


 

Vincze Ferenc és Bacigál Igor bajnoki címet szerzett a Mecsek Rallyn

Október 13.
Az abszolút harmadik helyen zárta az idei Mecsek Rallyt a Korda Racing versenyzőpárosa, minek köszönhetően Vincze Ferenc és Bacigal Igor a szezonzáró futam eredményétől függetlenül elhódította az abszolút magyar bajnoki címet.

Utolsóelőtti állomásához érkezett az Országos Rally Bajnokság az 53. Új Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye-n, amely vastagbetűvel szerepelt a Korda Racing naptárában, hiszen egy újabb dobogós helyezéssel Vincze Ferenc és Bacigal Igor a szezonzáró futam eredményétől függetlenül elhódíthatta a bajnoki címet. Ennek fényében Ferike és Igor a biztonságra helyezte a hangsúlyt az idei Mecsek Rallyn.

Mindez hamar kifizetődött, mivel a csütörtöki egésznapos esőzés alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát, az első versenynapi pályák sorra szedték áldozatait. Azonban a Vincze Ferenc és a Korda Racing R5-ös Skoda Fabiája szó szerint remekül állta a sarat és az abszolút második helyen zárták a pénteki napot, minek köszönhetően 4 bajnoki ponttal máris közelebb kerültek a bajnoki címhez. Vasárnap ugyan a mögöttük szorosan érkező lengyel páros megelőzte őket, azonban abszolút harmadik helyük már nem forgott veszélyben. Ezt a pozíciót sikerült a célig megőrizni, a rali céljában a dobogó harmadik fokát foglalhatták el, így elhódították az abszolút magyar bajnoki címet.

"Amikor a szezonnyitó Eger Rally előtt kijelentettük, hogy idén a bajnoki cím a célunk, voltak akik kétkedtek, de mi tudtuk, hogy képesek vagyunk rá és hat versenyből megcsináltuk!" - mondta boldogan Korda Erik a verseny céljában. "Ferike amellett hogy nagyon gyors volt, nagyon éretten is versenyzett, ehhez társult Igor tapasztalata és csapatunk Skoda Fabiája, ami a szezon rajtjától egészen mostanáig, minden pillanatban tökéletes volt. Azt hiszem az idei szezonban csapatunk minden tagja végérvényesen bebizonyította, hogy képes a legmagasabb szinten teljesíteni, hatalmas elismerés mindannyiunk számára ez a bajnoki cím. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikerhez!"

Sajnos a csapat többi tagja nem járt sikerrel. Az ORC-ben érdekelt Hevesi István a sebességváltó hibája miatt már a rali első gyorsasági szakaszán a verseny feladására kényszerült. Az ORB-ben érdekelt Kerék Balázs és Őry Tamási egy remek első nap után a szombati harmadik gyorsasági szakaszon szenvedett balesetet, minek során a Citroen DS3 oly mértékben megsérült, hogy a versenyzőpáros kénytelen volt leadni a menetlevelet.

Amíg a csapat nagyrésze a Mecsek Rallyn versenyzett, addig Vizelli Károly és Nagy Péter újabb nagy lépést tett a világhírnév felé. A San Marino-i Rally Legenden többek között Thierry Neuville, Gigi Galli és Ken Block társáságban ejtette ámulatba a versenyre kilátogató majd közel százezer nézőt.

A csapat számára nem jutott sok idő az ünneplésre, hiszen szerdán már útnak indulnak Németország felé ahol egy újabb bajnoki címért szállnak harcba. Itt kerül megrendezésre az idei Mitropa Kupa sorozat szezonzáró futama, a 3-Stadte Rally, melyre Klausz Kristóf és Csányi Botond a bajnoki cím várományosaként érkezik.

Az 53. Új Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye végeredménye:
1. Hadik András – Deák Attila, Ford Fiesta R5 1:16:34.7
2. Grzegorz Grzyb - Tomasz Borko, Skoda Fabia R5 EVO +20.2
3. Vincze Ferenc – Bacigal Igor, Skoda Fabia R5 +51.0…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Keviép Építőipari és Szolgáltató Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Lánchíd 19 Hotel, Verbis Kft., Blaora Kft., Corax-Bioner Kft., FEOL Kft., FKZ-Tools Kft, Raorg Translog Kft., BIO-EU Kft., Sztráda 92 Kft., Al Oliva Kft., Master Aid, Prémium Szerszámker Kft., Natur Tanya Kft., Ventil Kft., Young Kft., Régió-Center Kft., Iramko Trade Kft., BWS Belsőtér Belsőépítészeti Kft., VPT-Group Kft, Schwarzmüller, Úsovsko Kft., Busz-Plusz Kft., Kuhn Rakodástechnikai Kft., VIWA, Szerszámbróker Kft., Staplecare Kft., Abacus Invest Kft., Tibuktu Bt., Szakálfém Kft, Kuhn Földmunkagép Kft, Agria-Telecom Kft, HSI-Mátra Kft, Bartron’07 Kft, Penzz-Impex Kft, J-Trend Kft, HCZ Autó BT, Revo-Tec Kft, Renesis Kft, Ivanics Csoport, THEISS Kft

Korda Racing

 

 

 

 

 

 

 

 

33