|
Október 14. Az autó megzabolázása azonban olyan jól sikerült, hogy a magyar értékelésben a D csoportban és abszolútban is az első helyen végeztek. Ezzel a D csoport bajnokságában növelték az előnyüket, a historic abszolút bajnokságban pedig 17-ről 5 pontra csökkentették a hátrányukat. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott páros az idén nem nevezett az Eb-re, így ott nem értékelték őket, de az Eb-mezőnnyel együtt a historic értékelés negyedik helyén végeztek, a D csoportban pedig egy Porsche mögött másodikok lettek. "Munkás verseny volt megint - mondta Wirtmann. - Előző nap esett az eső, ami nagyon feláztatta a pályát, az út melletti földet, a füvet, nagyon sok helyen volt saras kihordás. A vizes pályát szeretem, de ez olyan volt, mintha szappanos vízen mennénk. Az Escortnak könnyű a hátulja, folyamatosan kipörögtek a kerekek, ami miatt szinte csak keresztbe mentünk, sok helyen lógtunk le az útról. A közönségnek biztosan tetszett, de én nem bántam volna, ha gyorsabban haladunk. A verseny elején elgumiztam magam, annyira saras volt a pálya, hogy esőgumikon kellett volna menni, annak ellenére is, hogy akkor már nyolc órája nem esett, ezzel egy perc körül úszott el. Mind a két hetvehelyi gyorsaságin leállt a motorunk, ugyanúgy, ahogy Szlovéniában, és az az érdekes, hogy mind a kétszer szinte ugyanott. Kapcsolgattam a benzinpumpákat, egyszer csak beindult. Az első alkalommal 10, a másodikon 15 másodpercet állhattunk. Nem tudjuk, miért áll le a motor, a Mecsek előtt az összes benzinpumpát kicseréltük. Az Eb-mezőnnyel együtt az abszolút negyedik helyen végeztünk. Ha az összes késésünket levonjuk, akkor sem kerültünk volna előrébb. Nagyon erős volt a mezőny, Lucky és Zippo négykerekes Lanciajával és Audijával nem tudtuk felvenni a versenyt. A száraz pályákon kicsit közelebb tudtunk hozzájuk kerülni, egyszer pedig futottunk egy második időt is. Mivel a magyar értékelést nagy előnnyel vezettük, nem akartunk kockáztatni, Joti így is sokat huhogott mellettem. Sokat hoztunk a hátrányunkon az abszolút bajnokságban, ami így Nyíregyházán dől el, de a lényeg most is az, hogy nagyon jót versenyeztünk és szerintem a nézőknek is tetszett, ahogyan autóztunk." CEZ HISTORIC RALIBAJNOKSÁG 2019 március 29–30. Eger Rali WIRTMANN FERENC 2019-es EREDMÉNYEI Eger Rali: D csoport 1. hely, abszolút és CEZ historic 2. hely WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI 2008. C csoport magyar bajnok A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax Textura Sport Club |
33 |