|
Október 18. Az utolsó méterekig határozott kitartással teljesítette október második hétvégéjén az Országos Rali Bajnokság hatodik megmérettetését Hadik András és navigátora, Deák Attila. Az 53. Új Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye alkalmából csütörtökön számolhatott első hivatalos megjelenésével az eseményen a miskolci kettős, ugyanis október 10-én már az adminisztratív és technikai gépátvételeken eshettek át az idei felvonás résztvevőivel közösen karöltve. A délelőtti és kora délutáni kötelező procedúrát követően pár órányi szellemi felkészülési lehetősége adódott a Hadik Rallye Team párosának, ugyanis az este folyamán a már szokásosnak mondható Pécs Plaza parkolóját elfoglaló prológon tehették meg első ízben a hétvége kezdő kilométereit. A bemelegítés során a nézőknek kedvező autózás mellett egy egészen bíztató negyedik pozícióval hangolódtak rá a Baranya megyei kilométerekre, ám a prológ külön értékelése miatt valójában nagy hatással nem volt a soron következő két teljes versenynapra az eredmény, mindezek ellenére pozitív löketet adott a srácoknak ahhoz, hogy motiválva legyenek a Mecsek erdei szakaszain. Szombaton hat gyorsasági két körre elosztva - egy szervizparkos kitérővel - várta a rajthoz álló versenyzőket a bajnoki pontok eldöntésének a céljából. A menet nem kezdődött korán, ugyanis fél tizenkettő magasságában rajtolt el az első autó Trefort puszta tizenhárom kilométeres részén. Hadikék ott folytatták, ahol abbahagyták – egy negyedik időeredménnyel biztosították be pozíciójukat az élmezőnybe, mely kezdésnek nem rossz, és határozottan hozzájárul az előrelépés lehetőségéhez e dobogóközeli helyezés. A sikerre nem is kellett sokáig várnia a miskolci csapatnak, ugyanis a második, Pécsvárad és Zobákpuszta közötti részen be is zsebelték idei első pécsi szakaszgyőzelmüket, mellyel azonnal az abszolút értékelés élére ugrottak. A szervizpark előtt még egy második időt begyűjtöttek Árpádtető nyolc és fél kilométerén, melynek köszönhetően az összetettben közel tíz másodperces előnnyel fordulhattak rá a délután ugyanebben a sorrendben megismétlődő szakaszokra. Az első versenynap összességében nagyobb problémák nélkül lezajlott. A Mecsek nyújtotta őszies körülmények ugyan gumiválasztás, illetve a tapadási szintek pontos megítélése tekintetében okoztak némi fejtörést, ám végeredményben soha jobbat nem kívánhatna magának a Hadik - Deák kettős, hiszen pénteken este huszonhárom másodperces előnnyel várhatták a szombat reggeli rajtot. A Mecsek Rallye második napján a péntekhez hasonlóan sem kellett hajnali rajtolással számolni - a nyugodt kávézgatás után negyed tizenkettőkor tudhatták le a srácok az első éles bevetést. Hadikék ismét egy ébresztőnek szánt negyedik idővel gurultak le a hetvehelyi szakaszról, melyet követően egészen az utolsó méterekig magabiztosan hozták sorra a gyorsokon futott második időeredményeket. Szakaszgyőzelem szombaton ugyan nem született, ám ez mit sem változtat a tényen, hogy Hadik András a tavalyi pécsi eredményt lemásolva idén is a legjobbnak bizonyult az erdei aszfaltos szakaszokon Deák Attila navigálásával és a már jól ismert színekben pompázó Ford Fiesta R5-ös társaságában. Hadik András: "Matematikailag még ugyan nyitott volt a bajnokság a pécsi rajt előtt, ám ahhoz, hogy ezt az esélyt tovább vihessük, több tényezőnek kellett volna másképpen alakulnia, így lényegében nagyobb nyomás nélkül vágtam neki a Mecsek szakaszainak. Az év első fele nem úgy alakult, ahogy azt szerettem volna, és tényleg nem feltétlen ez volt az a futam, ahol mindent megváltoztathattam volna. Csütörtökön az eső izgalmakat hozott, hiszen már előre tudtuk, hogy a következő napra bizony nem fognak felszáradni az erdei utak. A gumiválasztást ennek megfelelően gondoltuk át, amit nagyon jól tettünk - az aszfalt ugyan elsőre száraznak tűnt, de bőven akadtak sáros résszel nehezített kanyarok. Összességében egy eredményes és problémamentes hétvégét teljesítettünk a Mecsek Rallye keretében, mellyel nem titkolt célom volt a nyíregyházi futamra való felkészülés. A bajnokság zárófutamán a nagyok között, az európai mezőnyben szeretnék lehetőségeimhez képest helytállni." Lara |
33 |