|
Október 24. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott páros korábban négyszer nyerte meg a CEZ Historic Rally értékelést – akkor még abszolút bajnokság volt, az idén azonban már külön értékelik a korcsoportokat – és az idén is a bajnoki címért akartak harcba szállni. Ez akár meg is lehetett volna, hiszen a szezonzáró Kassa Rally előtt hat pont hátránnyal álltak a második helyen. Azonban miután Kassára egyedül Wirtmann nevezett historicban, végül nem álltak rajthoz. A bajnokságot így az osztrák Karl Wagner nyerte 50 ponttal, Wirtmann lett a második 44-gyel, míg Kalapács a harmadik 37-tel. "A Mecsek Rally utáni héten volt a Kassa Rally, amire leadtuk a nevezésünket, de mivel egyedül indultunk volna historicban, csak azért nem akartunk kimenni, hogy végig guruljunk - mondta Wirtmann. Az év elején nagyon komolyan gondoltam a CEZ-t, (Kerekes) Jotival egyértelműen a bajnoki cím volt a célunk. Az első két futamon, Egerben és a Vltava Rallyn műszaki hibánk volt, utóbbin ki is esetünk, amivel elúsztak a bajnoki esélyeink. Ettől függetlenül még rajthoz álltunk a Zelezniki és a Nova Gorica Rallyn, amit megnyertünk. Sajnos nem túl erős a CEZ historic bajnoksága. Ha az értékelt versenyzőket és az autókat nézed, akkor nem rossz, de elég ritkán találkoztunk az ellenfelekkel és ritkán volt olyan mezőny, amiben igazán küzdeni lehetett volna. A versenyek viszont nagyon jók, úgyhogy valószínűleg jövőre is indulunk CEZ-futamokon. Annyi különbséggel, hogy a jövő évi Vltava Rallyn nem tervezzük a kiesést." A 2019-ES CEZ HISTORIC RALIBAJNOKSÁG 3-AS KATEGÓRIA VÉGEREDMÉNYE 1. Karl Wagner–Gerda Zauner, Porsche 911 SC, 50 pont WIRTMANN FERENC 2019-es EREDMÉNYEI Eger Rali: D csoport 1. hely, abszolút és CEZ historic 2. hely WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI 2008. C csoport magyar bajnok Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax Textura Sport Club |
33 |