|
November 10. Igazán páratlan körülményekkel folytatódott a Rally Hungary 2019-es felvonása – a szombati versenynapon ugyan bőven akadtak nehezítő körülmények az előző napok történt esőzések következtében, és a defektek sem kímélték a párosokat, vasárnap azonban még jobban fel kellett kötnie a nadrágot azoknak a résztvevőknek, akiknek határozott elképzelésük volt a verseny sikeres teljesítése. Az időjárás teljes mértékben a zord oldalát mutatta, és az eső különösen megnehezítette a zárónap kilométereit, továbbá a nap második felében szintén egyre több páros kényszerült kerékcserére. A vasárnap folyamán már egészen határozott időkülönbségek kialakultak az Európa Bajnokság utolsó futamán – Nagyjából sejtettük a sorrendet, ám arra már tényleg kevesebben gondoltunk, hogy minden az utolsó métereken fog eldőlni. Még azért illik pontosítanunk egy kicsit – az utolsó gyors valójában törlésre került, hiszen a Disznókő-Mád közötti tíz kilométeres szakaszt annyira elmosta az eső, hogy a második körének lefújását a szervezők már a délelőtt folyamán hivatalosan is bejelentették. Ennek nagyon fontos oka volt (a bejelentésnek), hiszen így a Powerstage pontokért való küzdelem a tizenharmadik, Telkibánya-Újhuta távra maradt. Feledtébb izgalmasan alakult az esemény záró huszonhét kilométere – Alexej Lukjanuk két perces előnnyel érkezett meg a telkibányai rajtba, remélve, hogy a szakaszt letudva megünnepelheti teljesítményét a dobogó legfelső fokán. Az orosz számára egy igen mellbevágó defekt azonban teljes mértékben átalakította a sorrendet – a tizenkettedik idővel sikerült csak legurulnia a Citroen C3 R5-össel, mely pozíció mellett a legfontosabb, hogy több, mint három és fél perces hátrányt gyűjtött be Lukjanuk a szakaszgyőztes, Callum Devine mögött. Szavakat sem talált a történésekre, és ennek fényében a második hely nem feltétlen kielégítő pozíció. Hasonlóan Lukjanuk esetéhez azért Chris Ingram sem ihatott előre a medve bőrére – a brit fiú egészen az utolsó pillanatokig, sőt, még utána is, a célbaérést követően várta az FIA pontösszeadásait. Végeredményben a nyíregyházi hétvége tizennyolc ponttal támogatta meg a Skodás versenyzőt, aki végül az esőzés mámorában megünnepelhette élete első Európa Bajnoki címét. Az összetettbeli táblán egyébként kilenc ponttal előzte meg az év végi második helyre szert tevő orosz Lukjanukot. A hétvége harmadik leggyorsabbja Callum Devine lett, aki kiegyensúlyozott és konzisztens teljesítményének köszönhetően abszolút megérdemelte az erős élmezőnybeli szereplést. Mögötte Chris Ingram érkezett, míg az ötödik idővel Herczig Norbert elégedhetett meg. A hatodik helyen Velenczei Ádám ünnepelhetett, míg hetedikként az az Albert von Thurn und Taxis érkezett, aki gyökerei miatt egy picit kötődhet Magyarországhoz, hiszen Széchenyi István ükunokájaként éli a németeknél az életét. A 2019-es Rally Hungary tehát pontot tett a bajnokságok végére – hazai vonatkozásban ugyan a bajnokot már megünnepelhettük Vincze Ferenc személyében, e hétvégén szintén akadt egy ok a jókedvre, hiszen a csodálatos zempléni tájak között derült fény Európa legjobbjára, aki nem más, mint Chris Ingram lett. A fiatal brit bebizonyította versenyképességét az elmúlt hónapokban, így joggal ünnepelheti meg eredményességét és kitartását, melyet orosz versenytársával, Alexej Lukjanuk-kal szemben mutatott fel. A 2019-es Rally Hungary végeredménye: Lara |
33 |