|
November 11. Az éves értékelésben a D csoportban így is bajnokok lettek, historic abszolút értékelésben pedig a második helyet szerezték meg. "Jó verseny lett volna, ha nem mossa szét az eső - mondta Wirtmann. - Mi az EB és az ORB-mezőny után rajtoltunk, akkor már eléggé szét volt rúgva a pálya. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a földet, az apró murvát lejárták, csak a nagyobb kövek maradtak. Mivel a víz visszafolyt rá, nem lehetett látni, hol vannak a kövek. Az első körben kétszer ütöttük meg a kereket, egyszer defektet is kaptunk. A szervizparkig még elevickéltünk, de ott kiderült, hogy szinte minden elgörbült a futóművön. Benitó főmérnökúr szerint kicserélhettük volna a tengelycsonkot, de minden alkatrész cseréjére nem volt idő, és úgy életveszélyes lett volna versenyezni. Nem tehettem mást, meghoztam a döntést, kiállunk. Szerettünk volna ezen a versenyen megküzdeni a historic abszolút bajnoki címéért, ami így nem sikerült, másodikok lettünk ebben a bajnokságban. Gratulálok Fehérvári Csabáéknak, nagyon szívós munkával dolgoztak meg a bajnoki címért. A D csoportban így is bajnokok lettünk, aminek nagyon örülök, mint ahogyan az abszolút második helynek is. Az idén a CEZ-bajnokságra akartunk rámenni, de az első két versenyünkön ott sem volt szerencsénk. Ez egy ilyen év, de azért egy bajnoki címmel és két bajnoki második hellyel (historic abszolút és CEZ historic D csoport) nem kell szégyenkeznünk." WIRTMANN FERENC 2019-es EREDMÉNYEI Eger Rali: D csoport 1. hely, abszolút és CEZ historic 2. hely WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI 2008. C csoport magyar bajnok A Textura Sport Club partnerei: Grawe Életbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Valvoline és Sonnax Textura Sport Club |
33 |