|
November 15. A versenyzői bajnoki cím sorsa ugyan már eldőlt, a világbajnokság utolsó állomása gyártói tekintetben azonban még tartogatott volna izgalmakat, hiszen a Hyundai Motorsport előnye mindösszesen tizennyolc pont volt a tavalyi legjobbnak bizonyult Toyota Gazoo Racing előtt. A térségben uralkodó sajnálatos tűzvészek miatt azonban a szervezők a biztonságot szem előtt tartva végül törölték a november harmadik hétvégéjére időzített szezonzáró eseményt, így pedig a pontok maradtak úgy, ahogy voltak - az alzenaui központú egyesület a gyártók között a legjobbnak bizonyult a 2019-es évben. A Hyundai Motorsport összesen négy győzelmet gyűjtött be az elmúlt tizenegy hónapban - a Tour de Corse, a Rally Argentina, a Rally Italia Sardegna és a Rally de Espana -, valamint 13 dobogós helynek is örülhetett. Ez volt a csapat egyik legsokoldalúbb szezonja, mivel a Hyundai i20 Coupe WRC következetesen és versenyképesen teljesített minden terepen. A belga kettős, Thierry Neuville és Nicolas Gilsoul elsőségei hármat tesznek ki, melynek köszönhetően Neuville a második helyezett lett a versenyzői értékelésben. Dani Sordo és Carlos del Barrio az első győzelmét a Hyundai Shell Mobis World Rally Team támogatásával a szardíniai eseményen csípték el. Időközben Andreas Mikkelsen és Anders Jaeger-Amland három dobogós pozícióra tett szert, köztük a csapat szezonbeli legjobb eredményében is szerepet játszott a norvég duó (az argentin kettős győzelemben). Sebastien Loeb és Daniel Elena szintén adtak a csapatnak egy dobogós eredményt Chilében, hangsúlyozva elkötelezettségüket az egyesület iránt. A gyártói cím egy intenzív és határozott csapat általi erőfeszítés eredményeként jött létre. 2012-ben alakult meg az egyesület, üres papírlapból kiindulva a Hyundai Motorsport gyorsan felépített egy professzionális WRC hátteret és egy vadonatúj autót, az úton lévő i20 modell alapján. Egy éves kimerítő tesztelés után a csapat 2014-ben debütált a Rallye Monte-Carlo keretében. A világbajnokság megbocsáthatatlan jellege azonnal nyilvánvalóvá vált, amikor a csapat megkezdte első igazi versenykilométereit a nyitóeseményen. Az autó és a versenyzők azonban szépen javultak a szezon előrehaladtával. Mindössze két esemény után, Neuville jóvoltából Mexikóban stílusosan megünnepelhették első dobogós helyezésüket. 2014 azonban továbbra is magas mércét állított fel a csapatban, ugyanis augusztusban Németországban már a kettős győzelmet is megélhették. 2015 egy picit szolidabbra sikerült a csapatnak, ám 2016 ismét meghozta az áhított elsőségeket. Argentína (Hayden Paddon) és Szardínia (Neuville) győzelmeivel a csapat az év végi értékelésben a második helyezett lett. A Rali Világbajnoki mezőnyének tagjaként versenyezve a Hyundai Motorsport rendszeresen szerepelt a "tempóbeállítók" és a győzelemre esélyesek között. Figyelembe véve a négy győzelmet 2017-ben és hármat 2018-ban, ritkán került sor olyan rendezvényre, ahol Hyundai ne lenne képes dominálni az élmezőnyben. 2019 elejétől Andrea Adamo csapatigazgató irányítása alatt a Hyundai Motorsport célja egyértelmű volt: harcolni a címért. A cél megvalósult, hiszen 2019-ben a gyártók világbajnoka a Hyundai csapata lett. Mr. Thomas Schemera, a termékosztály vezetője, a Hyundai Motor Group ügyvezető alelnöke: "A Hyundai Motorsport valóban megragadta a Hyundai és az N nagy teljesítményű márkák szellemét. Hihetetlen volt figyelni azokat a sikereket, amelyeket az elmúlt években élveztek a srácok, és nem szabad alábecsülni a Hyundai közúti járművekre gyakorolt hatását sem. Kiváltságos érzés figyelemmel kísérni a csapat eltökélt harcát a bajnokságért - és végre láthatjuk, hogy élete első gyártói címét megünnepelheti az egyesület. A motorsport és a nagy teljesítmény kéz a kézben jár - most arra összpontosítunk, hogy ezt a győztes érzést átadjuk az ügyfeleknek a világ minden tájáról, és javítsuk a Hyundai járművek vezetésének örömét." Thierry Neuville: "Ez egy nagyon különleges utazás volt számunkra, és örömmel mondhatjuk, hogy bajnokcsapat vagyunk. Csodálatos eredmény! Nagyon sok minden történt az elmúlt hónapokban - minden győzelem fontos természetesen, de ehhez az első helyhez szükséges volt a csapat elmúlt hat évben nyújtott munkája is. Fantasztikus tagok vannak a csapatunkban és ez az első hely mindenkit megillet!" Dani Sordo: "Nagyon fontos pont a Hyundai Motorsport életében a rali világbajnokság gyártói címe. Az elmúlt hat évben a csapat tagja voltam, és évek óta keményen dolgozunk ezen cél elérése érdekében. A szezon nagy részében vezettük a bajnokságot, és azt hiszem, hogy ez az egész csapat nagyon megérdemelt címe. Volt szerencsém látni, hogy a Hyundai Motorsport család évről évre növekszik és halad előre, és nagyon örülök, hogy végre megünnepelhetjük első címünket." Craig Breen: "Örülök, hogy a csapat megszerezte a gyártói címet, bár bizonyos szélsőséges körülmények történt ez meg. Idén egyértelmű volt, hogy a csapat határozott és erőteljes erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megpróbálja megvalósítani ezt az álmot. A csapat stratégiája nagyon következetes volt, hiszen különböző események során különböző versenyzőpárosokat alkalmazott, ez lehetővé tette számunkra, hogy képesek legyünk az év végi elsőségre." Lara |
33 |