l1
l2


 

Bodolai: Többet reméltünk a hétvégétől

November 20.
Bodolai László számára igazi kihívásokat tartogatott a szezonzáró megmérettetés. A Ford Fiesta R5-össel és Szőke Tamás navigálásával rajthoz álló versenyző ugyan idő előtt kényszerült a pálya szélére, mindezek ellenére elégedett azokkal a kilométerekkel, amelyeket sikerült teljesítenie Zemplén útjain és a tokaji szőlőtőkék között november második hétvégéjén.

Igazán motiváltan készülődött az Országos Rali Bajnokság utolsó futamára az a Bodolai László, aki az októberi mecseki kilométereket egy egészen pozitív hatodik eredménnyel fejezte be. A tiszaújvárosi versenyző a dél-dunántúli kedves emlékekre építve a soron következő eseményre optimistán tekintett, hiszen nagyjából ismerős terepet jelentett számára a Rally Hungary 2019-es kiadása. Az esemény külön érdekessége, hogy nemcsak a hazai versenyzőket vonultatta fel, hanem az Európa Bajnokság záróversenyét is jelentette. Mivel kontinensviadalunk bajnoksága még nem dőlt el a nyíregyházi központú verseny előtt, ezért szép számban érkeztek be nevezések külföldről is a szervezők legnagyobb örömére. Ennek megfelelően a Bodolai - Szőke kettős nevezésüket az EB mezőnyébe adták le, bízva abban, hogy teljesíteni tudják a versenynapokat problémák nélkül, és képet kaphatnak versenyképességükről a híres-neves külföldi párosok társaságában.

A Rally Hungary első fontos mozzanatára pénteken este hat óra után került sor – egy nyíregyházi rajtceremónia után Laciék azonnal a Rabócsiring felé vették az irányt, hogy a kezdésként meghirdetett két és fél kilométert az épített pályán letudják. A Máriapócson található komplexumban igazán jó hangulat alakult ki, nemcsak a versenyzők, hanem a nézők is határozottan élvezték az esemény kezdő szakaszát, melyet legjobb formájukban kellett teljesíteniük a résztvevőknek, ugyanis az időeredményt vitték tovább a szombat reggeli rajthoz.

Szombaton nem kevesebb, mint hat gyorsasági szakaszon kellett volna helyt állniuk Bodolaiéknak. Az őszies időjárás az első versenynapon ugyan kedvezőbb oldalát mutatta némi napsütéssel, de az előző napokban történt esőzések következtében a fákkal övezetett részeken közel murvás körülmények uralkodtak a felhordott sár és a lehullt levelek miatt. Sajnos a lendülete nem tartott sokáig a Ford Fiesta R5-ösnek, ugyanis már a legelső, Újhuta-Nyíri közötti távon a pálya szélére kényszerült a kék ovál egy, a pálya szélén megbúvó farönk miatt, melyet a már korábban elhaladt párosok egymást követően érintettek, és azt fokozatosan az útra fordították ki. A megütött futómű okozta kiállást ugyan el kellett szenvedniük Laciéknak, de a szerelőcsapat tudásában bízva a vasárnapi rajthoz állási szándékát jelezte a páros, így a zárókilométerek során újból versenykörülmények között küzdhettek meg az idővel.

Vasárnap újult erővel és frissen érkezett a Ford Hungary Rally Team kettőse az óhutai rajtba. Az időeredmények ezen a napon sem tükrözték megfelelően az akaratot, hiszen kategóriájukban a legjobb időt a disznókői részen könyvelhették el Laciék - a vízben úszó kanyarokkal tarkított, szőlőtőkék között zajló távot egy élmezőnybeli eredménnyel pipálhatták ki. Az erdei gyorsokat követően egy városi szuperspeciállal folytatódhatott a menetrend Nyíregyháza városában, ahol a Fiesta újból megmakacsolta magát, és háromhengeres üzemmódra váltott. Ez volt az a pont, amikor a páros elkönyvelte, hogy nem erőlteti tovább a menetet, és inkább a futam befejezése mellett döntött.

Összességében egy tartalmas és igen szokatlan körülményeket produkáló eseményen tehette próbára magát a Bodolai - Szőke kettős, melyet a Ford Fiesta R5-ös műszaki problémái tükrében külön nehézség lett volna az utolsó méterig leteljesíteni. A szezon befejezését nem így tervezték, ám a helyzetet elfogadva és feldolgozva a következő hetekben mindenképpen az autó átvizsgálását fogják szem előtt tartani, és ha minden a tervek szerint halad, akkor esetleg egy Mikulás Rallye szereplés is szóba jöhet a Ford Hungary Rallye Team párosánál.

Bodolai László: "Optimistán tekintettem a hétvégére, ugyanis a pályabejárások során élveztem a szakaszokat, és a nehéz körülmények ellenére bíztam abban, hogy gond nélkül sikerül teljesíteni a szezon utolsó bajnoki futamát. A Rabócsiringen kezdtünk, mely nem adott pontos képet a hétvégi viszonyokról, ám ez a pénteki esemény nem is feltétlen a kőkemény versenyzésről szólt, hanem inkább a hangulatról, mind a nézők mind a versenyzők részéről. Az időre egyébként érdemes volt figyelnünk, hiszen beleszámított az abszolút értékelésbe. Az épített pályán nem kezdtünk rosszul az új gumikkal - az igaz, hogy egy megforgást sikerült összehoznunk, de tetemes hátrányunk nem származott belőle."

"Szombaton reggel bizakodva érkeztem az első rajtba. Az időjárási előrejelzéseket nézve számítottam arra, hogy jó időnk lesz, szerencsére nagy esőzés nem nehezítette a kilométereket, számomra azonban hamar véget ért a móka. Újhutáról elrajtolva nagyjából négy és fél kilométer után hirtelen történt minden, mintha falnak mentünk volna… A bejárás során felírtuk, hogy egy farönk lesz a belső íven, amit sajnos sikerült pont eltalálnunk a Fiesta elejével, és ezt a futómű keményen megsínylette. Az autóból kiszálltunk, megnéztük, mi történt pontosan, és a nézők említették nekünk, hogy az előttünk haladó párosok szintén megtalálták a farönköt, de még csak érintették, ezzel pedig fokozatosan lökték ki azt a pályára. Ahogy lement a gyorsasági, a szervizcsapat azonnal helyrepofozta az autót, így lábon le tudtunk jönni, és vasárnap a szuperrali szabályai alapján ismét a mezőny részesei lehettünk."

"Mivel számunkra komolyabb tétje nem volt már a zárónapnak, így elsősorban egy jó autózásban és helytállásban bíztunk, mindazok ellenére, hogy a rosszra fordult időjárás tovább bonyolította a körülményeket. Sajnos vasárnap sem bírtuk sokáig – az első kör utolsó szakasza a nyíregyházi gyors volt, ahol a Fiesta háromhengerezni kezdett. Végül a kötelező köröket sem teljesítettük a városban, és inkább a kiállás mellett döntöttünk, nehogy még nagyobb kár keletkezzen az autóban. Most jön egy kis pihenés, átértékeljük az évet, és ha minden a terv szerint halad, akkor december elején találkozhatunk a Mikulás Rallye-n."

Partnerek: Gyémánt-Net, Polytech-Industrie Csőrendszerek, Wnt Kft. Debrecen, Intertár, Multigran, HB Pack Kft., Csirmaz Csapágy, Welding nemesacél, Pro-Moulding, Ratizol, Welding hegesztéstechnika, Fotfa Kft., Ford Hungary Rally Team Kft.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33