December 20.
Eredményekben gazdag évet zárt a Volkswagen Motorsport 2019-ben. A német márka több sorozatban is jól teljesített, mint ahogy a rali pályákon is learatott néhány babért a legújabb fejlesztésű Polo GTI R5-tel.
35 győzelem és 135 pódium a Golf GTI TCR számára, ám számunkra még érdekesebb az a 71 győzelem és 127 dobogós eredmény, mely a Polo GTI R5-ös modellhez fűződik - a Volkswagen ügyfélosztálya igen boldogan tekinthet vissza 2019-re az elmúlt tizenkét hónap sikereinek köszönhetően. Sőt, a rali világában a Volkswagen versenyzői és csapatai öt alkalommal vehették át a kitüntetéseket a rangos bajnokságokon.
Murva / aszfalt / hó és jég – a GTI minden körülmények között bizonyított
2019 egy valódi „üdvözlő party” volt a Polo GTI R5 és a Volkswagen ügyfeleinek. Különösen a Solberg család hívta fel magára a figyelmet e modellel – a 2003-as világbajnok, Petter és fia bizonyította a német márka versenyképességét. Solberg junior Észtországban és Lettországban is győzelmet ünnepelhetett, sőt, a versenyzői címet is átvehette év végével a lettek bajnokságában. A tizenhét éves norvég fiú igen komoly versenyképességet mutatott fel az Európa Bajnokság harmadik futamán – a lett rali győzteseként a 2018-as EB bajnokot, Alexej Lukjanukot, és az idei év legjobbját, Chris Ingram-et is maga mögött tudta tartani.
Kontinensviadalunkon bizonyított a tini, ám Fortuna nem mosolygott rá a brit versenyen, mely a világbajnokság tizenkettedik fordulóját jelentette. Mindazonáltal, amikor csak tudott, a fiatal norvég a leggyorsabb időkre tett szert kategóriájában. Ugyanezen eseményen apja Petter vezette a Polo GTI R5-öst győzelemhez, így a márka újból a legjobb lehetett.
Győzelmek szélsőséges körülmények között Dél-Amerikában és Afrikában - és északon
A Polo GTI R5 száma világszerte határozottan folyamatosan növekszik - 2019 végéig 50 autót szállítottak le az ügyfeleknek -, a sikerről szóló beszámolók a világ egyre távolabbi sarkából érkeztek. Novemberben például Onkar Rai (EAK) nyerte a kenyai Meru Rallyt, és az első Volkswagen R5-ös dicsőséget biztosította az afrikai kontinensen. Ezt megelőzően Gustavo Saba hívta fel a figyelmet a Polo GTI R5 győzelmeire a Codasur Rally bajnokságban és a Paraguay bajnokságban. Eközben Emil Lindholm biztosította a 272 lóerős négykerék-meghajtású autó debütálását az Arctic Lapland Rally keretében.
Ole-Christian Veiby és Johan Kristoffersson Skandináviában bizonyított
Az északi részről a Polo GTI R5-össel rajthoz álló csapatok képesek voltak uralkodni a norvég és a svéd bajnokságban. Ole-Christian Veiby diadalmaskodott az erős norvég bajnokságban, legyőzve számos nagy nevet. Hat futamból négyet elsőként zárt – a Hadeland Rally, a Sørland-Rallye, a Grimstad Summer Rally, és a Hedemarken Rally legjobbja volt 2019-ben. A szezon folyamán a legtöbb szakaszgyőzelmet zsebelte be, így határozottan meg tudta nyerni a bajnokságot is.
Svédországban a rallycross világbajnok, Johan Kristoffersson adott pozitív meglepetést a modellről: az első teljes szezonjában a svéd ralibajnokságban, megnyerte a Bergslagsrallyt és a Gästabudstrofén-t, továbbá két dobogós eredményt csípett el, a szezon végén pedig hat futam után a bajnokság második helyezettjeként ünnepelhetett.
Nasser Al-Attiyah MERC dominanciája
A FIA Közel-Kelet Rali bajnoksága (MERC) egyszemélyes küzdelemnek bizonyult. Nasser Al-Attiyah egy Polo GTI R5-össel a sorozat mind a négy futamát győztesként zárta, így nem volt kérdés, hogy év végével hanyadikként ünnepelheti meg 2019-et. Al-Attiyah valószínűleg a 2019-es szezon legnagyobb diadalaként a Ciprusi Rally-t élte meg, amelyet az európai bajnoksággal közös eseményként tartottak.
Olaszország, Franciaország, Belgium - nagy pillanatok a Polo GTI R5 számára
A Polo GTI R5 más nemzeti rali bajnokságokban is pozitív benyomást tett. Andrea Crugnola meglepetést okozott Olaszországban, ideértve a Due Valli Rally győzelmét például. A Monza Rallye Show-n Crugnola három világbajnokságon résztvevő versenyzőt hagyott hátra: Craig Breen-t, Andreas Mikkelsen-t és Dani Sordo-t.
Craig Breen ugyanakkor a Polo GTI R5-ben is autózott látványosan és eredményesen. A belga rali bajnokság vendégszereplőjeként megnyerte a neves Ypres Rally versenyt a Polo ügyfélosztályának támogatásával.
Franciaországban Nicolas Ciamin és Quentin Gilbert dobogós eredményeket ért el, míg William Wagner volt az, akik további győzelmeket képes volt begyűjteni a német márkával a Francia Rally Kupában.
Lara