|
December 31. A Korda Racing négy autóval képviseltette magát a hagyományosan az óév utolsó napjaiban megrendezésre kerülő Szilveszter Rallyn, melynek ebben az évben is Magyarország autósport szentélye, a Hungaroring adott otthont. A csapat az év utolsó napjaiban már a következő szezonra készült, ennek érdekében küldte harcba legújabb fegyverét, a Volkswagen Polo GTi R5 versenyautót. A bemutatkozásra nem lehet panasz, hiszen Vincze Ferenc legjobb magyarként a dobogó harmadik fokán zárta a versenyt a Volkswagennel. A Polo mellett ott volt a mezőnyben a csapat másik R5-ös autója is, a Skoda Fabiával Kurtos Róbert és Fridrik Gergő egy jóízű autózással búcsúztatta az évet, a célba az abszolút 15. helyen érkeztek. A Szilveszter Rallyn mutatkozott be a csapat színeiben Szilágyi Patrik és Deák Henrietta egy M3-as BMW-vel, akik számára idejekorán, a rali második gyorsasági szakaszát követően ért véget az évadzáró. "Két fontos céllal érkeztünk az idei Szilveszter Rallyra, egyrészt hogy minél jobban megismerjük a Volkswagent a 2020-as szezonkezdet előtt, másrészt hogy Kurtos Robiék a lehető legjobban érezzék magukat első R5-ös versenyükön, és azt hiszem mindkét célunkat sikerült teljesítenünk.” - jegyezte meg Korda Erik a verseny végén. "Egy nagyon hosszú ámde annál eredményesebb szezon végére tettünk most pontot, a srácok egész évben nagyszerű munkát végeztek, melynek egyik gyümölcse az abszolút magyar bajnoki cím. Emellett egy hajszálon múlt a Mitropa Kupa bajnoki címe, ahol Klausz Kristóf és Csányi Botond végül a harmadik helyen zárt. Motorosainkra is nagyon büszkék vagyunk, Liszka Roli és Hertlik Donoven nagyon magabiztos versenyzéssel szerzett magyar bajnoki címet, miközben Silling Balázzsal és Lantos Jánossal kiegészülve csapatban is elhódítottuk a bajnoki aranyat! Quadosaink is kitettek magukért, Oláh Tibi quad crossban, Gombás Attila pedig terepraliban szerzett bajnoki címet! Most eljött végre a jól megérdemelt pihenés ideje, így ezúton szeretném megköszönni csapatunk minden tagjának egész éves kitartó munkáját és Nagyon Boldog Új Évet Kívánni valamennyi ralisport szeretőnek!" A 21. Szilveszter Rally végeredménye: http://facebook.com/kordaracing Korda Racing |
33 |