l1
l2


 

Ogier már szombaton megnyerte a Mexikó Rallyt

Március 15.
A szervezők törölték a Mexikó Rally utolsó versenynapját, így már szombat este végeredményt hirdettek. A szezon első murvás futamát így Sebastien Ogier nyerte, másodikként Ott Tanak ért célba, míg a harmadik helyen Teemu Suninen zárta a ralit.

A koronavírus okozta világjárvány utolérte a Rally Világbajnokság idei harmadik állomását, a kialakult helyzetre való tekintettel a szervezők rendkívül döntést hoztak és törölték a rali utolsó versenynapját. Tették mindezt szem előtt tartva a résztvevők biztonságos hazaérkezését, az egyre szigorodó utazási korlátozások bevezetése miatt a szervezők jobbnak látták egy nappal lerövidíteni a programot.

Ennek következtében a futamot a Toyota francia versenyzőpárosa, Sebastien Ogier és Julien Ingrassia nyerte, miután a szombati nyolc gyorsasági szakaszon sikerrel őrizték meg első helyüket az összetett értékelésben. Mivel a kijelölt versenytáv 75 százalékát sikerült teljesíteni, a versenyzők így teljes pontokat kaptak a célban, így Ogier a győzelemért kapott 25 egységgel átvette a vezetést a bajnokságban.

A második helyre végül a szombati nap leggyorsabbja, Ott Tanak érkezett. A világbajnoki címvédő a szombati nyolc gyorsasági szakaszból hármat megnyert, előbb Evanst, majd Suninent is megelőzve hódította el a dobogó középső fokát.

A szezon harmadik versenyén megszerezte idei első dobogós végeredményét az M-Sport Ford, miután Teemu Suninen a harmadik helyre hozta be a Fiesta WRC-t. A finn pilóta végül 10 másodperccel maradt el Tanaktól és több mint fél percet adott a negyedikként célba érkező Elfyn Evansnek.

Az abszolút ötödik helyen a WRC mezőny legfiatalabb versenyzője, Kalle Rovanpera zárta a Mexico Rallyt, a fiatal finn pilóta így harmadik versenyét is sikerrel, pontszerző helyen teljesítette, a bajnokságban pedig a negyedik helyről várja a folytatást.

A rali leggyorsabb R5-ös autójával Pontus Tidemand az abszolút hatodik helyen érkezett célba, a svéd versenyző tetemes előnnyel szerezte meg a győzelmet kategóriájában. A géposztály második és az abszolút hetedik helyen Nyikolaj Grijazin következik, őt a WRC3-as bajnokság első helyén a bolíviai Marco Bulacia követi a Tagai Racing Citroen C3 R5 versenyautójával.

A Rally Világbajnokság folytatása egyelőre bizonytalan, a sorozat következő állomását, az Argentin Rallyt a koronavírusra való tekintettel elhalasztották

A Rally Guanajato Mexico végeredménye:
1. Sebastien Ogier/Julien Ingrassia, Toyota Yaris WRC 2:47:47.6
2. Ott Tanak/M. Jarveoja, Hyundai i20 Coupe WRC +27.8
3. Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen, Ford Fiesta WRC +37.9
4. Evans Elfyn / Martin Scott, Toyota Yaris WRC +1:13.4
5. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen, Toyota Yaris WRC +2:20.5
6. Pontus Tidemand/Patrik Barth, Skoda Fabia R5 Evo +10:29.3
8. Nikolay Gryazin/Y. Fedorov, Hyundai i20 R5 +12:27.0
9. Marco Bulacia/G. Bernacchini, Citroen C3 R5 +13:37.5
9. Gus Greensmith/E. Edmondson, Ford Fiesta WRC +13:56.5
10. O. Veiby/Jonas Andersson, Hyundai i20 R5 +15:32.2...

Fri

 

 

 

 

 

 

 

 

33