|
Március 24. Az izgalmas új kiadás, amely Kenya, Új-Zéland és Japán ikonikus futamait is fogja tartalmazni a 2020-as WRC naptárból, első nekifutásra a jelenleg is alkalmazott platformokat célozza meg. Egy későbbi időpontban pedig elérhető lesz az új konzolokra is az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő videojáték. A WRC 9 még látványosabban hozzáadott realizmust jelent a játékosok számára, és a sorozatot az új technológiákkal tervezi bemutatni. Ez az első ralis játék, amelyet bejelentettek az új generációs Xbox Series X és PlayStation5 platformokra. A felhasználók számára az első várt időpont a kilencedik fejlesztés megjelenése, ám mindezek mellett további pozitív hírek is érkeznek - a WRC rendezője, aki a világbajnokság kereskedelmi jogát birtokolja, megerősítette a WRC 10-et és a 11-et is, miután 2022-ig meghosszabbította licencszerződését a Nacon játékkiadóval és a KT Racing fejlesztő stúdióval. Oliver Ciesla, a WRC ügyvezető igazgatója szerint az új játék a bajnokságot a játéktechnika élvonalába fogja hozni. „Az új generációs játékkonzolok bevezetése csodálatosan izgalmas lépés, és örülünk, hogy a WRC 9 lesz az első ralijáték, amely az ilyen platformok játékosai számára elérhetővé válik. A WRC 9 természetesen a kemény kihívásokat jelentő különleges murvás szakaszokat is tartalmazza a kenyai Safari Rally jóvoltából. Afrika megismerése mellett azonban számtalan további izgalom várja a felhasználókat - gyönyörű lendületes utakkal Új-Zéland és Japán is részese lesz a legújabb játékfejlesztésnek." A játékosok több mint 400 kilométert jelentő szakaszok közül választhatnak a 2020-as szezon mind a 13 futamából, a sorozat legendás gyorsasági részeivel együtt. Ide tartoznak a klasszikus helyszínek, például a Rallye Monte-Carlo híressége, a Col de Turini, az elképesztő sziklás tájat jelentő El Condor Argentínában és Ruuhimaki hatalmas ugratói Finnországból. A gyártók közül természetesen mind a három márka részese a játéknak - a Hyundai Motorsport, az M-Sport Ford és a Toyota Gazoo Racing is a 2020-as dizájnt alkalmazva kaptak helyet a választási listán. A játékosok több mint 50 versenyző bőrébe újhatnak bele - a világbajnok, Ott Tanak, a hatszoros világbajnok, Sebastien Ogier, a belgák nagy kedvence, Thierry Neuville, valamint a szezon elején született csillagok, Elfyn Evans és Kalle Rovanpera is opció. A nagyok mellett a WRC 2 és a WRC 3 támogatási kategóriákba tartozó versenyzők is szereplők lehetnek, köztük Mads Östberg, Nikolay Gryazin, Ole Christian Veiby és Adrien Fourmaux, valamint a Junior WRC rajthoz állói sem maradtak ki a jóból. Külön érdekesség a retro korszak rajongói számára, hogy több mint 15 klasszikus bónusz autóval pörgethetik vissza az idő kerekét, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a sport történetében. A fejlesztők a WRC 9 keretében ezúttal olyan területekre összpontosítottak, mint a felfüggesztés, a fékezés és a súly áthelyezése, hogy új szintre tegyék a hitelességet azáltal, hogy hűen reprodukálják az autó reakcióképességét a valódi WRC minden felületén és körülményei között. A WRC 9 első körben 2020. szeptember 3-án az Xbox One, a PlayStation4 és a PC platformjai számára lesz elérhető az Epic Games Store jóvoltából, később pedig a Nintendo Switch felhasználói is száguldozhatnak a világbajnokság szakaszain. Az Xbox series X és a PlayStation5 (melyek az új generációs platformok képviselői) kiadásának ütemezéséről az elkövetkező hónapokban kerül sor. Lara |
33 |