l1
l2


 

Makinen nyomdokaiba lépne Petter Solberg

Április 8.
Visszavonulása után új szerepkörben is próbára tenné magát Petter Solberg a Rally VB-n, a korábbi norvég világbajnok pilóta csapatvezetőként is szívesen harcba szállna a VB címért.

A 2003-as világbajnok, Petter Solberg 13 világbajnoki futamot nyert meg aktív karrierje során, amely magába foglalta a hároméves időszakot is, miután a Subaru búcsút intett a sorozatnak. Solrberg később a Rallycross VB-n is szerzett még két világbajnoki címet, majd tavaly a Brit Rally-n végleg pontot tett versenyzői pályafutása végére.

Solberg azonban nem sokáig bírta a nyugodt "nyugdíjas éveket" ugyanis elismerte, hogy több autógyártóval folytat tárgyalásokat, melynek végső célja az lenne, hogy csapatmenedzserként térhessen vissza a Rally VB-re. "Nem titok, szeretnék egy csapatot!" - ismerte be Solberg az Autosport-nak. "Amit tudok, megteszek a célom érdekében. Ez is a győzelemről szól – erre kell koncentrálnom. Az utóbbi időben két autógyárral is kapcsolatba kerültem, velük egészen régre vezethetőek vissza a kapcsolataink."

A norvég versenyző mindezek mellett azt is elárulta, hogy nem szívesen vesztegetné az időt és már 2022-ben szeretne csapatával belépni a Rali Világbajnokság vérkeringésébe. Az évszámválasztás természetesen nem hasraütésszerűen született, ekkor mutatkozhatnának ugyanis be az újgenerációs, hibrid WRC-k, de Solberg beismerte, hogy az időpont bőven módosulhat a koronavírus járvány miatt. "Az eredeti terv 2022 volt." - mondta. "Tudom, hogy mennyi időre van szükség egy versenyképes csapat felállításához. Jelenleg azonban, a világjárvány okozta helyzet miatt várakozó stádiumban vagyunk, melyet tiszteletben tartunk. A csapat indulására így lehet, hogy csak 2023-ban vagy 2024-ben kerülhetne sor. Nem stresszelek rajta. Van egy álmom, amit meg szeretnék valósítani."

Solberg 18 éves fia, Oliver, az utóbbi években igen komolyan lépkedett előre a motorsport ranglétráján, idén már a Világbajnokság WRC3-as bajnokságában pallérozódik. Gondolhatnánk, hogy a norvég világbajnok azonnal fiát is bevenné a csapatba, azonban Petter leszögezte, hogy szó nincs arról, hogy Oliver automatikusan helyet kapjon a csapatban. "Olivernek fel kell építenie pályafutását." - mondta a szigorú apuka. "Természetesen nem zárom ki a lehetőségét az együttműködésnek, ám ha a jövőben lesz egy csapatom, és a dolgok jól mennek, rajtunk múlik, hogy bebizonyítsa, elég jó ahhoz, hogy csatlakozzon a csapatomhoz. Ebben egy kicsit régimódi vagyok, hiszen a sikerért neki is meg kell dolgoznia. Nem Oliver miatt, hanem magam miatt szeretnék egy csapatot!”

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33