l1
l2


 

Megjelent a versenynaptár tervezet

Május 29.
A körülményekhez igazodva a Rali Szakági Bizottság kiadta módosított naptártervezetét, melynek értelmében két hét múlva Kisvaszaron, egy Rallye3-as futammal kezdődhetne, majd december végén a Hungaroringen zárulna az idei versenyszezon

A 2020-as szezon közel sem a tervek szerint indult az Európában, és világszinten az év elején megjelenő pandémia okozta korlátozások miatt. Az otthonmaradás és az elővigyázatosság után most úgy tűnik, lassan fellégezhetünk, és visszatérhetünk szépen lassan a régi kerékvágásba. A bizonyíték a helyzet javulására többek között a napokban megjelent versenynaptár tervezet, melyet a magyar futamokra adott ki az MNASZ Rally Bizottsága. A szezonból nagyjából már el is telt hat hónap versenykilométerek nélkül, mindezek ellenére megpróbálja kihozni a helyzetből a legjobbat a Bizottság. Az első osztály számára júliusban kezdődhet meg a nagy menet – a hónap közepén a Salgó Rally töltheti be a szezonnyitó futam keretét, melyet követően két alkalommal még biztosan maradhat a mezőny az északi régióban.

Augusztus közepén a miskolci gyorsasági szakaszok kerülhetnek előtérbe, míg szeptember elején Heves megye székhelye, Eger várja szeretettel a mezőnyt egy izgalmas csata átélésére. Negyedik állomásként az újdonság erejével ható Vértes Rally érkezhet október 10-11. között, míg novemberben egy igazán előkelő eseményen nézhetjük meg a nagyok küzdelmeit. A Nyíregyháza Rally a november 7-8. közötti időszakot fedheti le, mely rendezvény nemcsak a magyar résztvevőket, hanem az Európa Bajnokság szereplőit is várja, bízva abban, hogy a 2019-es kilométerekhez hasonlóan páratlan R5-ös küzdelmeket élhetnek át a nézők kis hazánkban számos nemzetközi sztár jóvoltából. Az évadot december elejével az a Mikulás Rally zárhatja, mely eddig inkább az év végi szórakozás jegyében került megrendezésre, ám ezúttal komoly tétje lehet a Veszprém környéki eseménynek.

Az Országos Rali Bajnokság fő állomásai mellett azért a rali mentességet más kategóriák résztvevőivel is pótolhatjuk - a versenyzőpárosok már június 13-14. között autóba pattanhatnak a Wild Dogs Szlalom Kft. által megrendezésre kerülő Kisvaszar Rally keretében. Szemezhetünk akár még egy július eleji Bakonya Rally-val, egy Kurd-Lengyel eseménnyel augusztus elején, ha nyáron éppen benzingőzre vágynánk a szakaszokon álldogálva. Nos, várhatóan tényleg izgulhatunk a gyorsaságik mentén, ugyanis a Magyar Közlönyben megjelent frissítések szerint már a ralin is élvezhetjük élőben a nagy csatározásokat, és a rendezőknek nem kell gondolkodniuk a zárt kapus fogalom gyakorlati megvalósítására.

Őszhöz közeledve néhány rendezvény még számításban van bizonyos rendezői gárdák jóvoltából - augusztus végén Oroszlány, szeptember második felében Geresdlak, október elején egy Kelet Autósport által tervezett esemény, a tizedik hónap közepén Porrogszentkirály, majd Lábatlan Rally és minden egyes sorozat résztvevője számára a Szilveszter Rally zárhatja a szokatlanul lezajló 2020-as szezon megmérettetéseit.

Az MNASZ Rally Bizottság 2020-as naptártervezete

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33