l1
l2


 

Európai versenyekkel készül a folytatásra a Hyundai

Június 10.
Megkezdi a felkészülést a visszatérésre a Hyundai Motorsport - a következő VB futam rajtjáig európai versenyeken szeretnének csúcsformába lendülni, elsőként az Olaszországban, az EB szezonnyitón bukkanhatnak fel a csapat versenyzői.

Ahogy javul a COVID-19 járványhelyzet szerte Európán úgy tér vissza egyre inkább az élet a Hyundai Motorsport alzenaui főhadiszállásán is a normális kerékvágásba, ámbár a vállalat dolgozóinak mintegy 50 százaléka továbbra is otthon dolgozik.

Miután az FIA Rali Világbajnokság (WRC) szervezője megerősítette a Finnországban és Új-Zélandon tervezett események visszavonását, úgy tűnik, hogy a VB szezon legkorábban szeptember közepén folytatódhat Törökországban. Annak ellenére, hogy a sorozatban további három hónapig tarthat még a tétlenség, a Hyundai Motorsport szinten kívánja tartani működését azzal a szándékkal, hogy folytatja a versenyzést a rajongók szórakoztatása érdekében. A vállalat ezen a héten körvonalazta számos nyári rendezvényen való részvételi célját, mely szerint rajthoz szeretne állni a Rally di Roma Capitale-n (Olaszország, július 24–26.), a Rally di Alba-n (Olaszország, július 31-augusztus 2.) és a Rally DirtFish Estonia-n (Észtország, augusztus 7-9.), azaz az észtek egyik kedvenc futamán.

A római rendezvényen várhatóan két Hyundai i20 Coupe WRC autót láthatunk majd, Dani Sordo és a Customer Racing Junioros Pierre-Louis Loubet vezetésével. Rajtuk kívül Hyundai i20 R5-össel számos nevező toporoghat a rajtnál – többek között Craig Breen és Callum Devine is e kategóriát színesítheti. Az Alba Rally két i20 Coupe WRC-t hozhat el a nézőknek és egy ügyfél WRC-ben Loubet ez alkalommal is szóhoz juthat majd. A rendezvényen továbbá két i20 R5-ös autó is lesz, egyiket Breen a másikat pedig Jari Huttunen terelgetheti. Az észt eseményen augusztus elején Ott Tanak és Thierry Neuville csatlakozik a nagyokhoz, míg Huttunen ismét az R5-ös volánja mögött bizonyíthat.

Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke: "A Covid-19 továbbra is kritikus helyzeteket teremt a világ egyes területein, és mi természetesen nem szeretnénk felelőtlenül belevágni a jövőbe. Az európai helyzet azonban lehetővé tette számunkra, hogy a biztonsági óvintézkedésekkel és a társadalmi távolságtartással helyreállítsuk néhány tevékenységünket a Hyundai Motorsportnál. Úgy gondolom, a lehető legjobban reagálunk a folyamatosan változó körülményekre. A Rali Világbajnokság finn és új-zélandi eseményének közelmúltbeli lemondása azt jelenti, hogy hosszabb időtartamra nincsenek bajnoki kilométerek, tehát megvizsgáltuk, hogyan tudnánk aktívak maradni. Szeretnénk a versenyzőpárosoknak lehetőséget adni a küzdelmekre, a rajongók arcára pedig mosolyt csalni. Szorosan figyelemmel kísérjük a körülményeket, és a jelenlegi helyzetre alapozva reméljük, hogy néhány nyári eseményen átadhatjuk versenyzőinknek az i20 Coupe WRC-ket és i20 R5-ös autóinkat. Ezek az utóbbi hetek, hónapok nagyon sok ember számára kihívásokkal teli időszak volt, de az alagút végén már most kezdjük látni a fényt, ám továbbra is óvatos lépéseket kell tennünk ahhoz, hogy visszatérjünk a mindennapi életbe."

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33