l1
l2


 

Kiss Ferenc nagyot hajrázott Velenjén

Július 13.
Az abszolút ötödik helyen érkezett célba a 35. AMTK Rally Velenjén Kiss Ferenc és ifjabb Kiss Ferenc a Korda Racing Volkswagen Polo GTi R5-ösével, ami különösen annak fényében dicséretes, hogy a táv egyharmadánál, a 33. helyről kezdték meg a felzárkózást.

Majd 10 hónapos pihenő után tért vissza a versenypályákra a kétszeres elsőosztályú magyar bajnok Kiss Ferenc, aki számára számos újdonságot hozott a tavaly októberi Bassano Rally óta eltelt időszak. Az idei szezonnak új versenyautóval és navigátorral vágott neki a pécsi pilóta, a Skodát egy szintén R5-ös Volkswagenre cserélte, az itinert pedig fia, ifjabb Kiss Ferenc diktálta. Az új csapatfelállás a tesztnek szánt Bakonya Rallyn debütált, az éles bevetésre pedig Szlovéniában a 35. AMTK Rally Velenje-n került sor.

Bár a Bakonya Rally pályái egészen más jellegűek voltak, mint amilyennel Szlovéniában kellett megküzdeni, de ennek ellenére a tesztverseny nagyon hasznos volt, hiszen a pilóta rögtön versenykörülmények között kezdhette meg a közös munkát új versenyautójával és navigátorával.

"Úgy gondolom, nagyon jó lendülettel kezdtük a versenyt, de az egyik jobb kanyarban egy picit hibáztam, picit lecsúszott az autó és felment egy sziklára, ami megütötte a futóművet és elment a kormányszervónk." - emlékezett vissza a pilóta a történtekre. "A jobb kezemben le van szakadva a rotátorköpeny, ami minden versenyen be is van injekciózva, de szervó nélkül nagyon fájt a vezetés és úgy gondoltam, feladom a versenyt.” Ekkor ugyanis a kör hosszabbik gyorsaságija még hátra volt a szervízpark előtt, azonban a páros teljesítette következő gyorsaságit is, a Korda Racing pedig a szervízben újjávarázsolta a versenyautót, amellyel a páros szárnyakra kapott és abszolút 33. helyről az ötödik helyig kapaszkodtak fel a célig.

"Én feladtam volna, de a fiam azt mondta menjünk tovább, csináljuk meg a következő gyorsaságit. Nagyon kemény volt, mindkét kezem nagyon fájt, volt hogy ő is segített kormányozni, de megcsináltuk. A következő két gyorsaságit kicsit fejben elengedtem, óvatosabb is voltam a kelleténél és a beállításunk sem volt az igazi, az utolsó körre viszont puhítottunk kicsit az autón és puhább gumit raktunk fel, amitől nagyon jó lett. Elkezdtük élvezni az autózást így végül jó szájízzel tudtuk zárni a versenyt. Ezúton is köszönöm a csapatnak, amiért a harminc perces szerviz alatt így helyre rakták az autót, komplett bölcsőt, kormányművet, csöveket megjavították, futóművet állítottak a fiúk: Köszönöm, nagyon profik voltatok!"

"Gratulálok az egész csapatnak, szép munka volt!" - tette hozzá Korda Erik. "Ebben a versenyben szinte minden benne volt, amiről szól ez a sport, kitartásból és akaratból jelesre vizsgáztak a srácok és bár már a célba érés is jutalom, de az eredmény miatt sem kell szégyenkeznünk. A srácokat most is dicséret illeti, ezúttal is „megcselekedték mit megkövetelt a haza”, viszont sajnos most nincs sok időnk a pihenésre, nyakunkon a várva várt magyar bajnoki szezonnyitó, mától már a Salgó Rallyra készülünk!"

A 35. AMTK Rally Velenje végeredménye:

  1. Hadik András/Kertész Krisztián (H) - Ford Fiesta R5 MK2 51:43.0
  2. Rok Turk/Blanka Kacin (SLO) - Hyundai i20 R5 +40.4
  3. Aljosa Novak/Jaka Cevc (SLO) - Skoda Fabia R5 EVO +1:32.7
  4. Nicola Cescutti/Simone Crossila (I) - Skoda Fabia R5 +3:16.0
  5. Kiss Ferenc/ifjabb Kiss Ferenc (H) - Volkswagen Polo GTi R5 +3:24.1…

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, Ivanics Csoport, BIO-EU Kft., Euro-Tools Hungary Kft, Multistone Kft, Harmata-94 Kft, Stein Villamos Kft., A.S.S. Kft, ITER Építő Kft, Al Oliva Kft., Master Aid, Prémium Szerszámker Kft., Natur Tanya Kft., Ventil Kft., Young Kft., Régió-Center Kft., Hankook Racing Tyres

Korda Racing

 

 

 

 

 

 

 

 

33