l1
l2


 

Hadik: Győzelem Szlovéniában

Július 14.
Győzelemmel ünnepelte idei második külföldi szereplését Hadik András – a 35. AMTK Rally Velenje leggyorsabb versenyzője határozott teljesítménnyel állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, mely kilométerek mindenképpen pozitív lendületet adnak a magyar bajnokság hamarosan kezdődő rajtjához.

Hadik András azon kevés szerencsés versenyzők közé tartozik, aki a világjárvány okozta korlátozások előtt még egy márciusi horvátországi versennyel pár kilométert be tudott gyűjteni a 2020-as felemás szezon rajtjaként. Egy hosszabb szünet után a Baranya megyei utak kanyarjait is sikeresen bevette, az elmúlt hétvégén pedig további értékes tapasztalatok gyűjtése mellett egy győzelmet is megünnepelhetett a DVTK SE színeiben rajthoz álló versenyző a Ford Fiesta R5 MKII-es irányításával és Kertész Krisztián navigálásával.

2020. július 10-11. között Szlovénia változatos élményt jelentő gyorsasági szakaszain került sor az immáron 35. alkalommal megrendezésre kerülő Rally Velenje eseményére. Hadikék számára tökéletes alkalomnak bizonyult e futamon való rajthoz állás, hiszen egy héttel a magyar bajnokság rajtja előtt jobb felkészülési lehetőséget nem is kívánhatott volna magának a miskolci versenyző. A közel nyolcvan versenykilométert magába foglaló aszfaltos megmérettetés abszolút pozitív löketet adott Andráséknak ahhoz, hogy lelkesedéssel várják a magyar bajnokság július 17-ére tervezett salgói rajtját. Az autó kezes volt a rajttól egészen a célig, és a kitartás, illetve magabiztosság mellett egy pici szerencse is kellett ahhoz, hogy ne szoros küzdelmek, és utolsó méterekig tartó csata árán állhasson fel a dobogó legmagasabb fokára a győztes magyar páros.

A szlovén futamra tervezett hat gyorsasági alkalmával nem kevesebb, mint negyven másodperces előnyre tudott szert tenni András. Az esőre való készültség ellenére a lehető legjobban alakultak az időjárási körülmények, hiszen csak pár csepp próbálta megijeszteni a hétvégi, eredményben gazdag versenyzést. A gumiválasztással így nem adódtak gondok - sikerült minden egyes szerviz alkalmával a legjobb keveréket kiválasztani a szakaszokra, és a Ford Fiesta is úgy muzsikált minden egyes kanyarban, ahogy András azt szerette volna. A taktika és a határozott versenyzés mellett a szerencse is közrejátszott abban, hogy a 35. Rally Velenje győzteseként fejezzék be a srácok a júliusi eseményt. A nagy vetélytárs, Rok Turk a hazai pálya előnyeit látványosan élvezte egészen addig, míg a technika közbe nem szólt – autója technikai problémákkal küzdött, és a futam ideje alatt a szlovén versenyző szerelőcsapata nem tudta megfelelően orvosolni a Hyundai problémáit, így számukra a második hely jutott ki. Hadik András és Kertész Krisztián tehát egy örömteli hétvége után most pár napig visszazökken a felkészülési fázisba, és az autó újrahangolását követően július 17-én már magyar berkekben a Steelvent Salgó Rallye keretében mutathatja meg versenyképességét és bajnoki törekvéseit a Ford Fiesta R5 MKII-est egyre jobban magának érző páros.

Hadik András: "Az elmúlt hétvégén Szlovéniában töltöttünk el egy versenynapot, mellyel nem titkolom, hogy a magyar bajnokságra szerettem volna ráhangolódni - nagyon örülök annak, hogy sikeres futam áll mögöttünk, hiszen a teszt helyett sokkal hasznosabbnak tartottam egy versenyen való rajthoz állást. Sajnálom, hogy Rok Turk számára technikai problémák adódtak, így nagy küzdelmet nem élhettünk át. Az érzés már közel tökéletes az autóban, egyre jobban ismerem a Fordot, és ezt a magyar bajnokság szezonnyitó futamán is szeretném megmutatni."

A Hadik Rallye Team partnerei: Kazy-Ker, Hídépítő Zrt., Zomko Kft., MUT-hungária Kft., KLA trans, Diósgyőri Fogaskerék Gyártó Kft., Saubermacher-Magyarország Kft., Miga-Metall Kft., Micromax Kft., Triut Kft., Festék 96 Kft., Kutiker Produkt Kft., Euro Profil Kft., Frekvencia 2000 Kft., Szerviz-Sped Kft., Ferrion Kft., Euro Cargo Express Kft., Ko-va Kft., K-kontúr Kft., Sándor Attiláné e.v., Komáromi Trans Kft., Kalmár Plusz Kft., Körös Print-Pack Kft., Olp-Tech Kft., Rizoház Ingatlanforgalmazó Kft., Atagoo Travel Kft, Dokucentrum Kft., Gabura Motorsport Kft.

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33