l1
l2


 

Ogier: "Továbbra is optimista vagyok"

Szeptember 11.
Sebastien Ogier a 2020-as Rally Estonia keretében egy harmadik pozícióval folytatta világbajnoki menetelését. A francia versenyző a Toyota színeiben a nagy sebességű hétvége után kilenc ponttal vezeti az összetettbeli ponttáblát.

Seb, a hosszú szünet után letudott futamnak köszönhetően továbbra is vezeted az összetettet. Hogy érzed magad az észt kilométerekkel a hátad mögött?

Ogier: "Összességében boldog vagyok, de van egy kis vegyes érzésem. A dobogóra kerülés mindig jó dolog a bajnokság számára. Ez volt az első alkalmam Észtországban, és ezen a szinten harcolni mindig nagy kihívást jelent, olyan srácok ellen, akik korábban már versenyeztek, ha nem is ezeken, de hasonló utakon. Tudtam, hogy a győzelemért való küzdelem nehéz feladat lesz ezen a hétvégén, és nagyon nehéz lesz elérni Ott idejét. Ennek tudatában a cél a dobogóért való küzdelem volt, és itt vagyunk a dobogón. A vegyes érzelmek abból fakadnak, hogy valószínűleg a győzelmet nehéz lett volna elérni, de mindenképpen nagyobb nyomást kellett volna gyakorolnom Ott-ra. Mindezek mellett a második hely még elérhető is lett volna. Sajnos azonban nem sikerült minden dolgot ennek megfelelően összehozni a hétvégén. Szombaton délután például gumiproblémáink adódtak, illetve a beállításokkal sem játszottunk igazán jól. Hasznos pontokat szereztünk, és várom a folytatást."

Tommi Makinen azt mondta, hogy amikor teszteltél a hétvégére, talán túl gyors utakon tudtad le a kilométereket. Úgy gondolod, ez okozhatott hátrányt hétvégén?

Ogier: "Valóban, a teszt tényleg gyors tempóban történt. Egyébként soha nem választod meg a feltételeket, amelyeket kapsz, és természetesen, ez mindig más lesz a rali során. Nem voltunk elég okosak a hétvégén ahhoz, hogy valóban lássuk, a versenykörülmények itt nem ugyanazok, mint a teszten. Korábban kellett volna módosításokat végrehajtanunk a beállításokban - erre azonban későn jöttünk rá. Ez van.... Ilyen sok-sok év után is megtörténhet ebben a sportban. A vége nem lett drámai, még mindig vezetjük az összetettet, és ez a lényeg. Masszívan egy ponttal növeltük a bajnokságban a vezetésünket :). Meglátjuk, mit hoz a következő esemény. Sokat dolgoztunk az utóbbi időben az autó fejlesztésén, és nagyon magabiztos vagyok. Jó lépéseket tettünk durva körülmények között, ezért várom, hogy megnézzem, elég-e vagy sem."

Ez az egy pont nagyon fontos lehet a szezon végén, Seb!

Ogier: "Igaz, minden pont számít! Nyilván jobban szerettem volna többet gyűjteni. A Power Stage volt a hétvége legdurvább szakasza. Egész pályafutásom alatt ezek a feltételek jelen voltak, és mégsem tudok időben reagálni rá. Jó látni egyébként, hogy az autó nagyon gyors tudott lenni ilyen körülmények között. Kalle elképesztő időt futott, megnyerte a szakaszt. Azért van néhány pozitív dolog a hétvégéről, így továbbra is optimista vagyok.”

Lara

 

 

 

 

 

 

 

 

33